Az EMI a rivális PressPlay szolgáltatás keretében is kínálja majd zenéit
Az EMI zenekiadó ma bejelentette, hogy az általa képviselt előadók zeneszámai a PressPlay szolgáltatás katalógusában is megtalálhatók lesznek. Az EMI bejelentése azért megdöbbentő, mert a társaság a rivális MusicNet szolgáltatás alapítói között is megtalálható.
Egészen idáig a nagy lemezkiadók vagy egyik, vagy másik szolgáltatás elkötelezettjei voltak. A Universal és a Sony a PressPlay, a BMG, az EMI és a Warner Music pedig a MusicNet keretében kínálták letöltésre a dalokat. Az EMI bejelentése azonban egycsapásra megváltoztatta az erőviszonyokat és egyfajta kapcsolatot teremtett a két tábor között.
"Úgy gondolom, a jég megtört, és az elkövetkező hónapokban számos hasonló keresztlicenc-megállapodásnak lehetünk tanúi" - mondta Aram Sinnreich, a Jupiter Media Metrix elemzője.
Egyelőre sem a PressPlay, sem pedig a MusicNet előfizetéses internetes zeneszolgáltatás nem indult be. A PressPlay indulását eredetileg szeptemberre tervezték, de az anyavállalat Vivendi Universal az amerikai terrorcselekményekre hivatkozva határozatlan időre elhalasztotta a kereskedelmi megjelenést.