Az amerikai kormány nem kívánja feldarabolni a Microsoftot !
[ZDNet] Tegnap, számos elemző és jogász legnagyobb meglepetésére, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma, az érdekelt államokkal egyetértésben bejelentette, hogy megszünteti a redmondi szoftveróriás feldarabolását célzó peres eljárást. Ezen túlmenően ejti azt a vádpontot is, mely szerint a Microsoft jogsértő módon integrálta az Internet Explorer böngészőt a Windows 95 és 98 operációs rendszerekbe. E lépések azt szolgálják, hogy a felhasználók minél hamarabb hatásos jogorvoslatban részesülhessenek -- áll a hivatalos közleményben. Ugyanakkor a kormány felül kívánja vizsgálni a korábbi tárgyalások óta történt eseményeket, ami -- többek szerint -- a hivatalosan október 25-én debütáló Windows XP körüli vitás ügyek felülvizsgálatát jelenti.
Szakértők szerint a kormány által tett engedmény csupán a háttérben folyó egyeztető tárgyalások nyilvánosság előtti lecsapódása. Azaz a felperesek hajlandóak lemondani a cég feldarabolásának igényéről akkor, ha a Microsoft elfogadja a Windows XP-re és egyéb operációs rendszereire vonatkozó megszorításokat. Azaz mindez azt is jelentheti, hogy komoly pereskedésnek vége, és csupán a nagyközönséget megnyugtatni igyekvő kirakat-vizsgálatok várhatóak.
Amint az ismert, az Igazságügyi Minisztérium és a 18 felperes állam az elkövetkezendő két hétben kell, hogy találkozzon a kinevezett új bíróval, Colleen Kollar-Kotellyvel. Ugyanis múlt hónapban a fellebviteli bíróság a kerületi bíróságokhoz utalta vissza az ügyet a kiszabott elmarasztaló -- a cég feldarabolását elrendelő -- ítélet felülvizsgálatára, fenntartva, hogy a Microsoft versenyellenes üzleti politikát folytatott. Azonban az, hogy a perújrafelvétel előtt a kormány eldobja két legerősebb aduját, mindenkit meglepett.