:

Szerző: Barna József

2001. szeptember 7. 10:05

Az Intel negyedéves bevételei várhatóan elérik a várakozásokat

Andy Bryant
Andy Bryant
[SBN] Tegnap az Intel, a befektetőknek és elemzőknek tartott szokásos negyedéves tájékoztatóján arról számolt be, hogy a cég bevételei a korábban célként megjelölt 6,2-6,8 milliárd dolláros szegmensben maradnak, noha várhatóan alacsonyabbak lesznek a 6,5 milliárd dolláros középértéknél. Andy Bryant, a Santa Clara-i chipóriás pénzügyi vezérigazgatója elmondta továbbá, hogy a kiadások a tervezettnél körülbelül 100 millió dollárral kevesebb, 2-2,1 milliárd dollár körül várhatóak, míg a nullszaldós mérleg helyett a cég szerény, 90 millió dolláros veszteségre számít a szeptember 29-ével véget érő harmadik pénzügyi negyedévben.

A cég mikroprocesszor üzletágának eladásai az időszaknak megfelelően alakulnak, noha -- tette hozzá Bryant -- a harmadik negyedév legerősebb hónapja mindig is szeptember volt, ezért a hónap további része jelentősen befolyásolhatja még az eredményeket. Ugyanakkor az üzletág profitabilitására negatív hatással volt az Intel legerősebb asztali processzorának, a Pentium 4-nek a vártnál magasabb előállítási költsége. A termelési költségek csökkentésében a chipgyárak csupán 80%-ig jutottak. "A fabjaink tisztes munkát végeztek, de nem annyira, mint én szerettem volna" -- mondta Bryant. További negatív hatása volt az üzletág eredményeire a sorozatos árcsökkentéseknek is, melyek bevezetésére az Intel az AMD-vel folytatott igen kiélezett piaci verseny miatt kényszerült.

A flash-memória és kommunikációs chipeket gyártó divízió továbbra is veszteséges a vártnál sokkal gyengébb kereslet okán.

a címlapról