Az SGI eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak, mégis 1,500 alkalmazott elbocsátása várható
A Silicon Graphics Inc. negyedik negyedéves pénzügyi eredményei megfeleltek a várakozásoknak. A cég azt is közölte, hogy a közeljövőben jelentős átszervezések és elbocsátások várhatók.
A június 30-án véget ért negyedévben az SGI működésből származó vesztesége 69 millió dollár volt, ami kevesebb, mint az egy évvel ezelőtt elért 76 millió dollár. A vállalat július 9-én 70-80 millió dollár közötti veszteséget jelzett előre.
A cég összes nettó vesztesége 232 millió dollár (részvényenként 1,20 dollár) volt, ami lényegesen kedvezőbb, mint a tavalyi év azonos időszakában elért 614 millió dollár (részvényenként 3,31 dollár).
Az SGI bevétele a tavalyi azonos negyedévben elért 534,1 millió dollárról 431,5 millió dollárra csökkent, ami megfelel a július 9-én közzétett előrejelzésnek.
Az egész pénzügyi ivre vetítve a bevétel a tavalyi 2,1 milliárd dollárról 1,9 milliárd dollárra csökkent, miközben a veszteség 493 millió dollár (részvényenként 2,59 dollár) volt, szemben a tavalyi 900 millió dollárral (részvényenként 4,90 dollár).
Az SGI vezérigazgatója Bob Bishop elmondta, hogy a közeljövőben jelentős átszervezéseket hajtanak végre a vállalatnál, hogy minél hamarabb nyereségesek lehessenek. Ennek keretében az SGI csökkenti gyártókapacitását, megszüntet egyes szolgáltatásokat és elbocsát közel 1,500 alkalmazottat - dolgozóinak közel 25 százalékát.