Palm OS emulátort fejleszt egy svéd programozó
[CNET] Egy George Andre nevű svéd programozó kifejlesztett egy emulátort, amely segítségével a Palm OS operációs rendszer és a vele kompatibilis alkalmazások Pocket PC-alapú számítógépen is futtathatók. A készítő szerint a kezdeti stádiumban levő szoftver egészen a Palm III-ig képes a készülékek emulációjára.
Ha minden a terveknek megfelelően halad, Andre ősszel 30 dolláros áron piacra szeretné dobni Palm-emulátorát. A programozó szerint a Palm valószínűleg meg akarja majd akadályozni a kereskedelmi megjelenést, de aligha sikeresen. "Jogilag minden korrekt a program körül. Persze [a Palmnál] nem fognak örülni" - nyilatkozta Andre.
A Palm szóvivője Ronni Sarmanian szerint már korábban is léteztek Palm emulátorok a Windows CE régebbi verzióira és a Palm maga is ad ki a szoftverfejlesztők számára emulátorokat, amelyek segítségével a Palm OS PC-ken futhat.
Sermanian szerint "triviális" dolog emulátort készíteni, de úgy vélekedik, Andre programja több dolog miatt is népszerűtlen lesz. "Túl nagy a memória- és teljesítményigénye. Egyébként a dolog érthető, a Palm-nak nagyszerű alkalmazásai vannak, amelyeket a Pocket PC-sek is szeretnének élvezni."
A Microsoft szóvivője természetesen nem hagyta ennyiben a dolgot. Szerinte a Palm alkalmazások Pocket PC-n való futtatása olyan, mintha egy BMW-be Yugo motort építenének. "Műszakilag lehetséges a Palm OS emulációja Pocket PC-n, de mi szükség van rá? Ezzel a Pocket PC, ami egy irodai csatlakozással, internetböngészővel és multimédiás lehetőségekkel ellátott erőteljes számítógép lényegében átváltozna egy menedzserkalkulátorrá."
Azonban ha valaki az emulátor mellett dönt, még le kell küzdenie egy akadályt. Ugyanis a Palm OS és a ráírt alkalmazások futtatásához szükség van egy Palm ROM-ra, amit csak a Palm értékesíthet. A felhasználók legjobb esetben áttölthetik a ROM-ot egy Palm gépről a Pocket PC-be, de ez azért elég bonyolult dolog.
A programozó szerint azért még van mit fejleszteni az emulátoron. "Jelenleg az emulátor egy Palm III sebességének a 70 százalékával fut. Csak alpha verziós a program. Még rengeteget lehet és kell rajta optimalizálni."
Andre ezen felül még számos dolgot el szeretne végezni, mielőtt a végleges változat megjelenik. Tervei között szerepel, hogy a Palm OS-t futtató gépek a saját kábelükön legyenek képesek kommunikálni a Palm asztali szoftverekkel.