:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. július 18. 13:13

SMS-ben is lekérhetők a felsőoktatási felvételi eredmények

[Pannon GSM] Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) és a Pannon GSM közös kezdeményezése révén idén a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők már a feldolgozást követő néhány órán belül SMS-ben lekérdezhetik a felvételi eredményeket.

A tervek szerint 20-án éjfélig állapítják meg a felvételi ponthatárokat, és az eredményt hagyományosan másnap közlik a sajtóval. Idén azonban július 20-a péntekre esik, így a diákok csupán a hétfői napilapokból tudhatnák meg, egy hónap vagy egy év szünet áll-e előttük.

Ha valaki azonnal meg szeretné tudni, bejutott-e a választott intézménybe, mindössze a 06 20 900 0820 számra kell SMS-ben elküldenie az 'A' jelentkezési lap iktatószámát, valamint attól szóközzel elválasztva azt a sorszámot, ahányadik helyen az adott intézményt megjelölte, és pillanatokon belül SMS-ben megkapja az eredményt. (Például: az "A" jelentkezési lap sorszáma: 5497 és az első helyen megjelölt intézményre vagyunk kíváncsiak, az elküldendő SMS: 5497 1).

A válasz SMS-ben a diákok megtudhatják, hogy mely oktatási intézményben, azon belül melyik karon és szakon mennyi volt a felvételi ponthatár. Rendkívül fontos azonban ügyelniük arra, hogy valóban a saját iktatószámukat adják meg, kizárandó annak a lehetőségét, hogy egy másik jelentkező eredményének örüljenek meg, vagy éppen más helyett keseredjenek el.

SMS-ben az intézmények dékánjai által jóváhagyott ponthatárokat küldik el, ugyanakkor a szöveges üzenetek tájékoztató jellegűek, a felvételi döntésről szóló hivatalos értesítést az intézmények július 28-ig juttatják el a jelentkezőkhöz.

a címlapról