Egy biztonsági rés miatt ismét mindenki számára elérhetővé vált a Windows XP bétaváltozata
Két héten belül ez a második eset, hogy jogosulatlan felhasználók juthattak hozzá a Microsoft ősszel megjelenő operációs rendszerének előzetes változatához. Eddig közel 100 ezren jelentkeztek a nyilvános bétaváltozatért, a szoftver letöltéséért 10 dollárt kér a Microsoft, a CD-n való postázásért pedig 20 dollárt kell fizetni.
A Windows XP béta program július másodikán indult, de azonnal problémák léptek fel. Rögtön az első héten 30 órán át állt nyitva egy kiskapu, amelynek segítségével jogosulatlan felhasználók érhették el a szoftvert. Ráadásul a Microsoft több regisztrált bétateszternek hibás jelszót küldött el, így ők nem tölthették le a Windows XP bétáját.
"Az utóbbi 24 órában jogosulatlan felhasználók a Windows XP RC1 letöltését lehetővé tevő szerverek biztonsági rését kihasználva letölthették a programot. A felhasználók szűrésében bekövetkezett problémát azóta megszüntettük" - nyilatkozta Megan O'Reilly, a Conxion szóvivője. O'Reilly szerint a regisztrált felhasználók semmiféle problémába nem ütköztek. A Conxion nem árulta el, hányan jutottak hozzá jogosulatlanul a Windows XP bétához.
A program sikeres letöltése azonban nem jelenti azt, hogy használható lenne a Windows XP RC1, ugyanis ehhez szükség van egy 44 karakteres azonosító kódra is. Ráadásul a telepítés után a programot aktiváltatni kell a Microsoft-nál.
Szakértők szerint azonban hamarosan megjelenhetnek az Interneten az első programok, amelyek kijátsszák a Windows XP védelmét. A múlt héten egy másolásvédelemmel foglalkozó német vállalat nyilvánosságra hozta, pontosan hogy működik a termékaktiválás.