:

Szerző: Vörös Péter

2001. július 15. 17:02

Új-Mexikó állam peren kívül megállapodott a Microsofttal !

[Computerworld] Új-Mexikó bejelentette, hogy megállapodásos úton rendezte antitröszt követeléseit a Microsoft ellen, ezzel a cég ellen folyó monopóliumellenes perben elsőként lépett ki a jogi küzdelemből. Patricia Madrid, Új-Mexikó államügyésze elmondta, hogy tárgyalásos úton intézték el az ügyet a szoftvergyártó óriással. Madrid szerint nagyon egyszerű megállapodásról van szó, amelynek értelmében Új-Mexikó az Igazságügyi Minisztérium és a továbbra is pereskedő államok által elért kedvezményeket fogja élvezni. Ezenkívül a cég megfizette a pereskedés eddigi költségeit a Új-Mexikó számára, ezt Madrid kb. 100 ezer $-ra becsülte.

Madrid elmondta, hogy drukkol a 18 többi államügyésznek a Microsoft elleni küzdelemben, de hozzátette, hogy Új-Mexikó államnak nem volt túl nagy érdekeltsége abban, hogy milyen magatartásbeli jogorvoslatot találnak a cég ellen. Madrid szerint a folytatódó pereskedés költsége is túl nagy lett volna.

Jim Desler, a millió szóvivője elmondta, hogy a cég nem tervezi azt, hogy bármilyen tárgyalásos rendezés részleteit nyilvánosságra hozza.

Dana Hayter, a Fenwick & West LLP ügyvédi iroda egyik ügyvédje szerint a mostani megállapodás jelentős győzelem a Microsoft számára, de nem feltétlenül jelenti az ügy gyors lezárását. Hayter szerint ami valóban számít az az, hogy milyen megállapodásra jut a cég Iowa, Connecticut és Kalifornia államokkal és természetesen a szövetségi kormányzattal, mivel ezeknek a tétje a legnagyobb a pereskedésben.

Más megfigyelők szerint az Új-Mexikóval kötött megállapodás hasonló rendezéshez vezethet több további állammal. Chris Le Tocq a Guernsey Research egyik vezető elemzője szerint "ha egy állam peren kívüli megállapodást köt, akkor jóval nagyobb az esély arra, hogy több állam is erre a döntésre jut".

Tom Miller, Iowa államügyésze szerint azonban a felperes államok tovább folytatják erőfeszítéseiket a Microsoft elleni pereskedésben: "Rendkívül erős csapatunk van és a fellebbviteli bíróság nemrég hozott egyöntetű ítélete is a mi oldalunkon állt a téren, hogy a Microsoft törvényellenes monopóliumot tartott fenn az operációs rendszerek piacán."

a címlapról