A Rambus részvényárfolyama 9,5%-kal esett vissza azután, hogy a cég csökkentette negyedik negyedéves előrejelzéseit
Bob Eulau, a cég pénzügyi vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a működési eredmény "körülbelül nullszaldós lesz" a következő három negyedév során. Az elemzők a szeptemberben véget érő, negyedik negyedévben részvényenként 5 centes nyereségre számítottak.
A harmadik pénzügyi negyedév során a cég jogi kiadásai 8,76 millió $-ra nőttek a tavalyi 1,67 millió $-ral szemben, mivel a cég szabadalomsértési pereket folytat három nagy chipgyártó, a Hynix Semiconductor (korábbi nevén Hyundai Electronics), az Infineon Technologies és a Micron Technology ellen, amelyek tagadják az ellenük felhozott vádakat.
A Los Altos (Kalifornia) központú cég bevételeinek nagy részét chipgyártóktól kapott szabadalmi díjak és licencdíjak alkotják. Legalább nyolc chipgyártó cég kötött licencmegállapodást a Rambusszal pereskedés helyett: a Samsung Electronics (a világ legnagyobb memóriachip-gyártója), a Mitsubishi Electric, az NEC, a Hitachi, az Oki Electric Industry, a Toshiba, az Elpida Memory és a Matsushita Electric Industrial. A Rambus szerint ezek a cégek a globális memóriachip-piac 45%-át alkotják.
A június 30-án véget ért negyedévben a cég nettó nyeresége 3,71 millió $ (részvényenként 4 cent) volt, ez megfelelt az elemzők előrejelzéseinek. A cég az előző év hasonló időszakában 4,62 millió $-os (részvényenként 4 centes) nettó profitot ért el. A forgalom a tavalyi 17,8 millió $-ról 23,3 millió $-ra nőtt.