A Yahoo a lejjebb szállított várakozásoknál jobb eredményekkel zárta második pénzügyi negyedévét
A cég jelentése szerint a pro forma nettó nyereség 8,7 millió $ (részvényenként 1 cent) volt, szemben az előző év hasonló időszakban elért 69,1 millió $-os (részvényenként 11 centes) eredménnyel. A First Call által reprezentált elemzők nullszaldós negyedévre számítottak. A cég negyedéves forgalma 182,2 millió $ volt, szemben a tavalyi 272,9 millió $-os szinttel.
Jordan Rohan, a Wit SoundView részvényelemzője szerint a gond az, hogy a cég nyereségessége még így is nagyon alacsony. "A működési statisztikák meggyőzőek, a felhasználási és látogatottsági növekedés jelentős, azonban ennek a növekedésnek a pénzre váltása egyelőre nem túl hatásos."
A forgalom csökkenésének jelentős része abból fakad, hogy az online hirdetési bevételek nagy mértékben visszaestek. A cég azzal kísérletezik, hogy új, fizetős szolgáltatásokat nyújtson, ezek azonban egyelőre nem nagyon segítettek a nyereségességen.
A cég áprilisban szerződtette Semelt, a Warner Bros. egyik korábbi elnökét a célból, hogy újra fellendítsék a céget, részben a szórakoztatási kínálat felerősítésével.
A Yahoo azt is bejelentette, hogy az év egészét tekintve a hirdetések a cég forgalmának kb. 80%-át fogják adni, a további rész vállalati és fizetős szolgáltatások bevételeiből fog származni.
2001 júniusában a cég az egyedi látogatók összlétszámát tekintve elérte a 200 milliót, szemben a tavalyi évben elért 156 millióval. A lapletöltések száma naponta 1,2 milliárd és 72 millió aktív regisztrált felhasználója volt júniusban a cégnek.
A cég részvényárfolyama csütörtökön 1,23$-ral (7,22%-kal) 18,26$-ra emelkedett.