:

Szerző: Barna József

2001. július 11. 21:35

Internetes filmvadászok a kalózfilmek nyomában

[ZDNet] Az év elején életre hívott MediaForce nevű cég, mely az interneten megjelenő szerzői jogvédelem alá eső anyagok felkutatására és azok eltávolitásának kikényszerítésére specializálódott, 15 percenként pásztázza a világhálót olyan honlapok, levelezési listák után kutatva, melyeken illegálisan terjesztett anyagokról található információ.

Felmérésük szerint június legnagyobb kalózfilm-slágerei a Lara Croft: Tomb Raider, a Shrek és a Pearl Harbor voltak. De becsléseik arról szólnak, hogy legalább egymillió illegálisan terjesztett film volt elérhető az interneten az elmúlt hónapban.


Fotó: IGN

A kutatás, valamint az a tény, hogy a New York-i központú cégnek rengeteg munkája akad, bizonyítja, hogy a hollywoodi stúdiók nem alaptalanul paranoiásak. Amint azt Aaron Fessler, a MediaForce elnök-vezérigazgatója elmondta, "a most közzétett lista csak megerősíti, hogy az online filmkalózkodás valódi veszedelmet jelent a filmkészítő stúdiók számára. Különösképpen így van ez, hiszen nem már lefutott filmek vannak az első tíz legnépszerűbb, legkeresettebb letöltés között, hanem kizárólag újonnan bemutatottak."

Egyes elemzők szerint azonban a kalózkodás tiltása, és a már felkerült filmek levadászása nem nyújthat hosszú távon megoldást. Ehelyett a stúdióknak inkább abban kellene együttműködniük, hogy kidolgozzák azokat a feltételeket, melyeknek keretében előfizetéses alapon maguk tennék hozzáférhetővé az interneten filmjeiket. Néhányan ugyan már jelezték ebbéli szándékukat, de ezek az izolált kezdeményezések a megvalósítástól még nagyon távol vannak.

A filmkalózkodás mértékének növekedésében jelentős szerepet játszik a technológia fejlődése is. Hiszen ma már nincs feltétlenül arra szükség, hogy a mozigépész vagy éppen a moziba kamerát becsempésző leleményes néző révén szivárogjanak ki az újdonságok; ma már kis ügyességgel bármely otthoni felhasználó másolhat DVD-t illegális közzététel szándékával.

a címlapról