:

Szerző: Vörös Péter

2001. július 9. 00:10

EMC: fekete péntek - a cég részvényárfolyama 28%-ot zuhant egyetlen nap alatt a csütörtöki profitfigyelmeztetés után

[CNET] Az EMC csütörtök este, a tőzsdei zárás után jelentette be, hogy második pénzügyi negyedéves nyeresége részvényenként mindössze 4-6 cent lesz, szemben a First Call által reprezentált elemzők által várt részvényenként 17 centes nyereséggel. A cég által várt negyedéves forgalom kb. 2 milliárd $, a legtöbb elemző 2,4 milliárd $ körüli bevételre számított, még a lejjebb vitt előrejelzések után is. Joe Tucci, a cég elnök-vezérigazgatója megjegyezte, hogy a fő ügyfelek szintén hasonló forgalom-gondokkal küszködnek, és emiatt elhalasztják ill. csökkentik kiadásaikat. Bill Teuber, a cég pénzügyi vezérigazgatója szerint a gondot a lassuló globális eladások igen gyenge nyeresége okozza. Egy közleményben Teuber kijelentette, hogy az USA-ban kezdődő gazdasági lassulás immár az összes nemzetközi régióban érezhető.

Nos, az EMC profitfigyelmeztetése olyan éles volt, hogy egyes elemzők még a tárolási piac vezetőjének üzleti modelljét is kétségbe vonták, ami a céggel kapcsolatos várakozások lejjebb szállításához vezettett. Innen már egyenes út vezetett a pénteki tőzsdei szerepléshez: a cég részvényárfolyama 8,43$-ral (28,07%-kal) 21,60$-ra zuhant le. A tárolási piac egészét mérő CNET Storage index pénteken 26,76%-kal esett vissza.

Az elemzők lejjebb vitték az EMC besorolását és úgy nyilatkoztak, hogy a jövőbeni eredményekkel kapcsolatban semmiféle előrejelzéseket nem tudnak adni, mivel a cég vezetése nem volt hajlandó nyilatkozni a második negyedéven túlmenően. Egy dologban azonban biztosak lehetnek az elemzők, ez pedig az, hogy az EMC profitfigyelmeztetésének nagysága azt jelenti, hogy a többi vezető technológiai cég helyzete is hasonló lehet. Az elemzők várták, hogy a cég profitfigyelmeztetést tesz közzé, de annak nagyságrendje meglepte őket.

Tom Kraemer, a Merrill Lynch egyik elemzője szerint a forgalomcsökkenési előrejelzés nem volt meglepő, annál inkább a nyereségcsökkenés mértéke, Kraemer lejjebb szállította a részvénybesorolását "vétel"-ről "semleges"-re. Kraemer már áprilisban részvényenként 17 centre vitte le nyereségvárakozásait, jóval azelőtt, hogy a Wall Street erre a konszenzusra jutott. Kraemer szerint az, hogy ilyen jelentősen csökkent a várható nyereség azt jelenti, hogy a hardverárak, a szállítások volumene és a szoftvereladások egyaránt meredeken a várakozások alá estek. Kraemer úgy véli, hogy az elemzők számítottak arra, hogy a csökkenő hardverárak negatív hatással lesznek az EMC teljesítményére, de úgy vélték, hogy a cég ezt ellensúlyozni fogja a magasabb haszonrésű szoftvertermékekkel. Kraemert ez utóbbinak elmaradása aggasztja a legjobban a céggel kapcsolatban.

Más elemzők egyenesen megkérdőjelezték a cég üzleti modelljét és helyét a gyorsan változó piacon. Laura Conigliaro, a Goldman Sachs egyik elemzője szerint "az EMC jelentős második negyedéves profitfigyelmeztetése kérdéseket vet fel a cég üzleti modelljével kapcsolatban [...] A legfontosabb kérdések: az árazás, a versenyhatás, a fenntartható bruttó haszonrések és növekedési ütem." Richard Chu, a SG Cowen egyik elemzője szerint "a profitfigyelmeztetés és a jelentősen alacsonyabb bruttó haszonrés nem csak azt jelenti, hogy az IT-kiadások gyengültek, hanem azt is, hogy jelentősen nőtt a verseny. Chu pénteken szintén lejjebb szállította a részvény besorolását "vétel"-ről "semleges"-re. Chu szerint "bár az EMC továbbra is vezető a vállalati tárolási piacon, mégis egyre növekvő versenyt jelent az IBM és a Hitachi Data Systems".

A másik fő problémát az jelenti az elemzők számára, hogy a második pénzügyi negyedéven túlmenően semmit nem árult el a cég a jövőbeni kilátásokról. Az EMC mindössze annyit mondott, hogy a negyedéves eredmények július 18-i bejelentésekor fognak további előrejelzéseket nyújtani.

Chu szerint így nagyon nehéz előrejelzést tenni a cég további negyedéveivel kapcsolatban, mindenesetre szerinte a harmadik negyedévben változatlanul 2 milliárd $-os forgalomra, míg a negyedik negyedévben 2,36 milliárd $-os bevételekre lehet számítani, ez utóbbi még így is 10%-os visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Ez azt jelentené, hogy az éves forgalom 8,7 milliárd $ lenne, ami 2%-kal alacsonyabb a tavalyi szintnél. Ez bizony igen messze van az EMC januári 12 milliárd $-os előrejelzésétől. Conigliaro hasonló eredményre jutott a forgalmat illetően, pedig korábban 9,6 milliárd $-os forgalmat várt a cégtől.

Az EMC-profitfigyelmeztetés eredményeként az elemzők a vetélytársakkal kapcsolatos becsléseiket is lejjebb vitték. Conigliaro "az EMC zavaróan nagy visszaesése miatt újabb jelentős becslésleszállításokat" tett a következő vállalatok részvényárfolyamával kapcsolatban: Brocade Communications (8,88$-ral 31,89$-ra), IBM (5,60$-ral 106,50$-ra), Network Appliance (0,89$-ral 11,78$-ra, Sun Microsystems (1,49$-ral 13,68$-ra). Andrew Neff, a Bear Stearns egyik elemzője szerint ehhez a csoporthoz természetesen hozzá lehet adni még a Compaq-ot és a Hewlett-Packardot.

a címlapról