Michael Dell szerint további .com cégek elsüllyedésére lehet számítani
Dell azt is hozzátette, hogy sok más technológiai céghez hasonlóan a Dell is nehéz időket él át a lassuló gazdaság hatására. Az első negyedévben az USA PC-piac csökkent az előző év hasonló időszakához képest. A Dell szerint semmi nyoma nincs a piac javulásának a negyedik negyedév előtt.
Dell, a világ első számú PC gyártójának vezetője újra kifejtette azt az álláspontját, hogy a cég továbbra is növeli globális PC-piaci részesedését, mely jelenleg 13%-os, de a cél 40% elérése dacára a gyenge piacnak és az erős versenynek. Az időzítéssel kapcsolatban Dell most sem fejtett ki semmi konkrétumot, azt mindenesetre megjegyezte, hogy "sok függ az ipar konszolidációjától. Az első negyedévben a cég több piaci részesedést nyert, mint az azt megelőző hat negyedévben összesen.
Az első negyedévben a cég volumenben 27%-kal nőtt, míg a piac egésze egyszámjegyű növekedést ért el. Szinte minden régióban 4-5-ször gyorsabban nőtt a Dell, mint a piac egésze. Norvégiában a cég 75%-kal nőtt, míg a piac mindössze 2%-kal. Az állami Statoil pl. 15 ezer PC-t rendelt a cégtől.