Az Intel abbahagyja egyes routerek és switchek gyártását - megszűnik néhány száz munkahely Dániában
Calder azt is elmondta, hogy a cég ezentúl nem fektet pénzt új switch és router rendszerek kifejlesztésébe. A meglévő ügyfeleknek természetesen nyújt támogatást a cég, és a meglévő termékeket egy ideig még árulni fogják.
A mostani döntés azt jelenti, hogy az Intel egyik dániai gyárában jelentős számú, több száz fős elbocsátások lesznek, ez az a gyár, ahol a switcheket és routereket tervezték. A cég továbbra is fog gyártani specializált e-kereskedelmi szervereket, pl. terhelés-kiegyenlítőket (load balancers) és hálózati berendezésekbe használt chipeket.
Calder elmondta, hogy az érintett alkalmazottakat kedden értesítették a döntésről, akik lehetőséget fognak kapni arra, hogy a cégen belül más állás után nézzenek, ezenkívül pályafutás-támogatást ill. végkielégítési csomagot kapnak. Calder megjegyezte, hogy a cég is elismeri, hogy nehéz döntésről volt szó, különösen Dániáról lévén szó.
Az Intelnek további részlegei vannak a skandináv országban, beleértve azt az optikai chip üzletágat, amely a Giga A/S tavalyi felvásárlásából származik.