híreink

Év

0

Új színekben pompázik a Nintendo Game Boy Advance SP

2003. augusztus 21. 17:07

A vásárlói igények miatt a Nintendo szeptember elejétől két új színben hozza forgalomba Game Boy Advance SP konzolját. A készülék eddig fekete, ezüst és kék színekben volt kapható, hamarosan azonban világoskék és rózsaszín kivitelben is kapható lesz. A Game Boy Advance SP új változatai először a japán boltokban lesznek elérhetők.

0

Gateway noteszgép már 799 dollárért

2003. augusztus 21. 16:30

A Gateway ma két új noteszgépet jelentett be, amelyeket elsősorban a kiskereskedelmi piacra szán. A rendkívül olcsó M305 sorozat alapmodellje már 799 dollárért megvásárolható, a minden hájjal megkent M350 modellek pedig 1399 dollártól kaphatók.

0

A szerződés ellenére sem korlátozza ADSL szolgáltatását a Freestart

2003. augusztus 21. 12:31

Több fórumon is jelezték a felhasználók, hogy a Freestart adatforgalmi korlátozást vezetett be ADSL szolgáltatására. A Freestart honlapján található ADSL szerződési feltételek ben valóban szerepel egy erre vonatkozó pont, mely szerint az átlagos internetforgalmat jelentősen túllépő ügyfelekre a figyelmeztetést követően heti 10 gigabyte-os forgalmi korlátozást vezethet be a szolgáltató

0

Az első SiS655FX chipkészletes alaplap az Asustektől

2003. augusztus 21. 12:08

A tajvani Asustek az első jelentős alaplapgyártó, amely bejelentette a SiS655FX chipkészletre épülő termékét. A vállalat szerint a P4S800D-Deluxe az ősszel megjelenő Prescott magos Pentium 4 processzorokat is képes kezelni. A SiS655FX képes kezelni a 800 MHz-es rendszerbuszt és a HyperThreading technológiát használó Intel Pentium 4 processzorokat. Az új lapka kétcsatornás DDR400 memóriavezérlővel rendelkezik, így a rendelkezésre álló elméleti maximális memória-sávszélesség eléri a 6,4 Gbyte/sec-ot.

0

Merevlemezes audiolejátszót mutatott be a Toshiba

2003. augusztus 21. 11:39

A Toshiba bemutatta Gigabeat G20 névre keresztelt merevlemezes audiolejátszóját, amely specifikációi alapján még a piac koronázatlan királyát, az Apple iPodot is megszoríthatja.

0

Új hangkártya és hangszórórendszer a Terratec kínálatában

2003. augusztus 21. 10:55

Újabb termékkel bővíti Aureon termékcsaládját a német Terratec: külső, USB porthoz csatlakoztatható hangkeltőt, hangkártyát vett fel kínálatába. Az apró kiegészítő segítségével bármelyik USB porttal rendelkező PC vagy notebook azonnal hatcsatornás hangzásra lesz képes. A kiegészítő használatához Windows XP operációs rendszer esetén meghajtóprogramot sem kell telepíteni.

0

A HP vezeti a magyar PC-piacot

2003. augusztus 21. 10:35

[Noguchi & Peters] Az International Data Corporation (IDC) piackutató cég legfrissebb adatai szerint a HP Magyarország tovább erősítette vezető pozícióját a személyi számítógépek piacán.

0

Megvásárolható a Sharp új csúcsmobilja a Vodafone kínálatában

2003. augusztus 21. 10:17

Megkezdte a Sharp legfejlettebb, kifejezetten a Vodafone számára fejlesztett mobiltelefonjának értékesítését a Vodafone csoport hazai leányvállalata. A GX10i után következő GX20 mobil legfontosabb újítása a rendkívül magas felbontású főképernyő, de a Sharp a telefon szinte minden funkcióját továbbfejlesztette.