híreink

Év

0

Ismét ingyenes a világrádió szolgáltatása

2003. szeptember 12. 18:39

Hírlevélben tájékoztatta előfizetőit az internet Világrádió üzemeltetője, hogy ismét ingyenessé tette a szoftver használatát. Mint emlékezetes, augusztus 18-án a rádió havi 8 dolláros előfizetési rendszert vezetett be. Az előfizetés hiányában pedig használhatatlanná váltak a korábbi szoftververziók.

0

Növelte negyedéves eredményét az Oracle, a cég részvényárfolyama mégis csökkent

2003. szeptember 12. 17:51

[Lenhardt & Weichinger, WSJ, HWSW] Az Oracle közzétette első pénzügyi negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalat bejelentette, hogy az új szoftverlicencek értékesítéséből származó bevétel 7 százalékkal csökkent, a kedvezőtlen hír nyomán az Oracle-részvények árfolyama 5,2 százalékkal esett vissza.

0

Nokia 3200: új mobiltelefon az önkifejezés jegyében

2003. szeptember 12. 16:44

A Nokia a Sevillában tartott Nokia Totally Board rendezvényen mutatta be 3200 típusú mobiltelefonját, amelyet a vállalat elsősorban fiataloknak szán: erre utal, hogy a készülék kapcsán a cég elsősorban a szórakozással és az önkifejezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat helyezi előtérbe.

0

Új Hírközlési Törvény: fizetni kell az otthoni hálózatok után?

2003. szeptember 12. 15:21

A szakmai egyeztetésen túljutott Elektronikus Hírközlési Törvény tervezete várhatóan szeptemberben kerül a kormány elé elfogadásra, ám a közigazgatási és szakmai egyeztetésen körözött legutóbbi változat több korábbi fontos szakmai kifogásnak nem adott helyet.

0

Az új Hírközlési Törvény bírálata

2003. szeptember 12. 15:15

Több pontban összegezte a hírközlési törvénytervezettel kapcsolatos észrevételeit az Internetszolgáltatók Tanácsa. Az észrevételeket azt követően hozták nyilvánosságra, hogy megszűnt a minisztériummal folytatott párbeszéd: a szakmai szervezet gyakorlatilag csak akkor tudja majd meg, hogy észrevételeinek megfelelően módosították-e a tervezetet, mikor a joganyag a parlament elé kerül.

0

Jóváírja ügyfeleinek a 900 forintos csomagváltás díját a Pannon

2003. szeptember 12. 13:21

Mint korábban beszámoltunk róla, a Pannon GSM szeptember elsején módosította a Perfekt díjcsomagra való áttérés feltételeit: szeptember 1-től kezdődően a korábban ingyenesnek meghirdetett tarifacsomag-váltásért 900 forintos egyszeri díjat számolt fel. A döntést számos ügyfél bírálta, mondván: a díjfizetésről szóló közleményt a Pannon csak későn, a hatálybalépést megelőző napokon tette közzé.

0

A RIAA fenyegetései ellenére sem csökken a fájlcserélők népszerűsége

2003. szeptember 12. 12:04

Az amerikai lemezkiadók szövetsége (Recordin Industry Association of America, RIAA) által indított perek ellenére sem csökkent a fájlcserélő hálózatok forgalma. Iparági megfigyelők arról számolnak be, hogy az iskolaszezon kezdetével a felhasználók száma rohamosan növekedni kezdett és egyáltalán nem érezni, hogy a RIAA fenyegetései célt értek volna.

0

Október végén érkezik a Windows operációs rendszeren futó iTunes

2003. szeptember 12. 10:30

Az Apple várhatóan október végén adja ki az iTunes szoftver Windows operációs rendszeren futó változatát, amely segítségével a Microsoft szoftvert futtató számítógépek tulajdonosai is hozzáférhetnek az iTunes Music Store internetes zeneszolgáltatáshoz. A vállalat azt is várja a windowsos iTunes megjelenésétől, hogy az iPod zenelejátszók forgalma jelentősen növekedjen az ünnepi bevásárlási szezonban.

0

Az AMD megnyerte az ellene indított diszkriminációs pert

2003. szeptember 12. 10:06

Az AMD megnyerte az ellene indított diszkriminációs pert: a bíróság kimondta, hogy a libanoni születésű Walid Maghribit, vállalat memóriachipekért felelős részlegének korábbi vezetőjét nem érte hátrány származása és vallása miatt. Maghribi csalódottan nyilatkozott a döntésről, azonban közölte, hogy tudomásul veszi és elfogadja az ítéletet.

0

Az Intel elveszítheti vezető pozícióját a flash memóriák piacán

2003. szeptember 11. 17:22

Elemzők szerint az Intel akár már az idén elveszítheti vezető pozícióját a flash memóriák piacán. Szakértők úgy vélik, hogy a memóriapiacon egyre erőteljesebben terjeszkedő Samsung akár már a negyedik negyedévben átveheti a vezetést a világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalatától.

0

Centrino: tovább késik a kétsávos Wi-Fi-vezérlő

2003. szeptember 11. 17:08

Az Intel tegnap arról számolt be, hogy a Centrino mobil platformhoz szánt kétsávos Wi-Fi-vezérlőjének megjelenése tovább csúszik, adta hírül a CNET News.com internetes szaklap. A vállalat eredetileg az év első felében tervezte piacra dobni a terméket, ám a premiert egyszer már elhalasztotta.

0

A Half-Life 2 grafikus motorja lehet a döntőbíró az ATI - NVIDIA boxmeccsen

2003. szeptember 11. 16:51

Úgy tűnik, eljött az igazság órája: a sokak által várt, az év meglepetésének ígérkező Half-Life 2 akciójáték saját fejlesztésű grafikus motorja lehet az egyik döntőbíró az ATI és NVIDIA között dúló boxmeccsen. A NVIDIA legújabb, csúcsteljesítményűnek hirdetett kártyái rendkívüli módon leszerepelnek a DirectX 9-re fejlesztett motort tesztelő benchmarkban, az NVIDIA GeForce FX 5900 Ultra is csak a Valve által írt speciális DirectX 8.1-es kódot alkalmazva nyújt elfogadható eredményt.

0

Háromdimenziós kijelzővel rendelkező noteszgépet dob piacra októberben a Sharp

2003. szeptember 11. 16:23

A Sharp várhatóan a jövő hónap folyamán dobja piacra 3D LCD-vel felszerelt noteszgépét. A kijelző mindenféle segédeszköz -- például 3D szemüveg -- nélkül képes a két sík mellett mélységet is érzékeltetni. A vállalat szerint ezt a funkciót elsősorban videojátékoknál, illetve építészeti tervezési alkalmazásoknál lehet kihasználni, azonban a kijelző egyetlen gomnyomással átkapcsolható hagyományos 2D módra.

0

PlayStation 2: túl a 60 millión

2003. szeptember 11. 14:59

[IDG] A Sony Computer Entertainment bejelentette, hogy a PlayStation 2 globális eladásai a hétvégén meghaladták a 60 milliót. A cég 2000. március 4-én dobta piacra második generációs játékkonzolját. A PlayStation 2 egy évvel és egy hónappal hamarabb érte el a jelenlegi szintet, mint elődje, a PlayStation.