híreink

Év

0

Közel 15 százalékkal csökkent a Sun részvényárfolyama

2003. október 1. 10:43

A tegnapi tőzsdei kereskedés folyamán a Sun Microsystems részvényeinek árfolyama közel 15 százalékkal esett vissza, miután a vállalat bejelentette, hogy első pénzügyi negyedévében a korábban vártnál lényegesen gyengébb eredményeket ér el.

0

Boltokba került a Halo PC-s változata

2003. október 1. 10:07

A Microsoft Game Studios, a Bungie Studios és Gearbox Software közös sajtóközleményben jelentette be, hogy már kapható a Halo akciójáték PC-s változata. A Windows platformra optimalizált, és DirectX 9.0-ra kihegyezett program szinte teljesen megegyezik a két és fél éve kiadott xboxos változattal.

0

Három új tenyérgéppel jelentkezett a Palm

2003. október 1. 09:34

A Palm ma három új tenyérgépet jelentett be. Az új modellek között található két Tungsten sorozatú készülék, amelyeket a vállalat elsősorban üzleti felhasználóknak szán, illetve egy vadonatúj Zire modell, amely az alsó árkategóriában száll harcba a fogyasztók kegyeiért. A ma megjelent Tungsten T3, Tungsten E és Zire 21 tenyérgépek egyaránt a Palm OS 5.2.1 operációs rendszerre épülnek.

0

Bejelentette új grafikus processzorait az ATI

2003. október 1. 08:43

Az ATI Technologies a tegnapi napon végre fellebbentette a fátylat régóta várt új grafikus processzorairól, a kanadai vállalat ugyanis bejelentette Radeon 9800 XT és Radeon 9600 XT videochipjeit.

0

Informatív és bosszantó: IP kapcsolás és útválasztás

2003. október 1. 00:33

A Kiskapu gondozásában megjelent IP kapcsolás és útválasztás című kötet az egyre bővülő, magyar nyelven megjelent hálózati szakirodalom egyik fontos darabja lehet a következő években. Nincs olyan könyv ma Magyarországon forgalomban, amely ehhez hasonló részletességgel tárgyalná az internet irányító protokolljait.

0

Október 10-e az NVIDIA NV38 napja?

2003. szeptember 30. 20:01

Az X-Bit labs információi szerint október 10-e lehet az NVIDIA következő üdvöskéje, az NV38 grafikus chip napja. Ezen a napon indul hódító útjára az új chip, azonban a korábban beharangozottnál alacsonyabb órajelen, 475 MHz-en. Az alacsonyabb órajel okáról csupán találgatni lehet: vagy a The Inquirer információi voltak pontatlanok, vagy a kihozatallal akad némi probléma, s nincs elegendő 500 Mhz-en is stabilan működő példány. Az információk pontosságára 11 nap múlva derülhet fény.

0

Invitel, Emitel, Hungarotel, Monortel: másodperc alapú lesz a mobilhívás

2003. szeptember 30. 16:42

Október 1-től -- azaz holnaptól -- másodperc alapúvá válik a mobilhívások számlázása az Emitelnél, Invitelnél, Monortelnél és a Hungarotelnél is. Szintén másodpercenként mérik majd az emelt díjas (06-90-es) számok hívását az Invitelnél -- a Hungarotelnél azonban egyelőre marad a régi, percenkénti díszámítás, az Emitelnél pedig már korábban bevezették a 06-90-es számok hívásának másodpercenkénti számlázását.

0

Megjelent a Norton Antivirus 2004

2003. szeptember 30. 16:25

A Symantec ma jelentette be a Norton AntiVirus 2004-et, a világ legmegbízhatóbb víruselhárító megoldásának legújabb változatát, amelynek legfontosabb új funkciója védelmet nyújt az egyes feljövőben levő, nem vírusjellegű veszélyforrások, így a kémszoftverek és a billentyűzést naplózó programok ellen is.

0

ADSL-lel vetekedő sebességet nyújt a Verizon harmadik generációs mobil internete

2003. szeptember 30. 15:10

[News.com] Az Egyesült Államok legnagyobb mobilszolgáltatója, a Verizon Wireless bejelentette, hogy október elsejétől ADSL-lel vetekedő sebességű adatátviteli szolgáltatást nyújt San Diego és Washington D.C. területén. A Nortel Networks berendezéseire épített, harmadik generációs (CDMA 1xEVDO) hálózaton nyújtott, 300-500 kbit/s jellemző, de akár 2 Mbit/s-os csúcssebességet is elérő BroadbandAccess internetszolgáltatás csupán 80 dollárba kerül a Verizon előfizetői számára.

0

Új Xeon processzor várható az Inteltől

2003. szeptember 30. 15:07

A vállalathoz közeli források szerint az Intel hétfőn új modellel bővíti kétprocesszoros rendszerekbe szánt Xeon lapkáinak családját. A jól értesültek úgy tudják, hogy a vállalat egy 3,2 GHz-es órajelű, 1 Mbyte harmadszintű gyorsítótárral szerelt chipet jelent be.

0

Kína már vizsgálja a Windows forráskódját

2003. szeptember 30. 14:22

A kínai kormány egy önálló szervezetet hozott létre a Microsoft Windows operációs rendszer forráskódjának tanulmányozására. A pekingben múlt hét során felállított Source Code Browsing Lab egy már meglevő kormányzati program, a China Testing and Certification Center for Information Security Products részeként működik majd -- adta hírül egy kínai napilap.

0

Nagyétkű felhasználók és a forgalmi korlát

2003. szeptember 30. 13:21

Rövid időn belül a harmadik eset, hogy a vállalkozási feltételek megváltoztatásának körülményeit vizsgálják a hatóságok. Bizonyára sokan emlékeznek rá, korábban a UPC vezette be szolgáltatására az adatforgalmi korlátot, igaz, mint utóbb kiderült ez nem volt ellentétes az ászf-fel, csak többéves marketingükkel. Az ezzel kapcsolatos a beadványok egy részét elutasították, más esetekben még nem zárult le a hivatalok vizsgálata. Majd a Pannon GSM volt soron: a vállalat korlátozta némely WAP-os oldal elérhetőségét, ám ezt a Hírközlési Felügyelet első majd másodfokon is megtiltotta a szolgáltatónak. Most a Vodafone ügye került bíróság elé, a Netért terelte jogi útra az ászf egyoldalú módosítását.