híreink

Év

0

Új Xeon processzort jelentett be az Intel

2003. október 7. 10:03

Az Intel tegnap mutatta be eddigi legmagasabb órajelű Xeon processzorát, amelyet kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szán. A 3,2 GHz-en működő, 533 MHz-es front side buszt használó chip 1 Mbyte harmadszintű gyorsítótárral rendelkezik.

0

Évtizedek óta először veszteséges lesz a Nintendo

2003. október 7. 09:15

[CNET] A Nintendo pénteken arra figyelmeztetett, hogy az áprilistól szeptemberig tartó félév során -- első alkalommal az elektronikus játékokat gyártó japán vállalat negyven évvel ezelőtti tőzsdei bevezetése óta -- veszteséget ért el. A hír hatására a cég részvényárfolyama tegnap visszaesett.

0

Aranylemezre került a Max Payne 2

2003. október 7. 08:38

A Rockstar Games bejelentette, hogy a Max Payne 2: The Fall of Max Payne című akciójátékuk PC-s változata aranylemezre került, és már meg is indult a sorozatgyártása. A Remedy Entertainment által fejlesztett program október 15-én kerül az észak-amerikai boltokba, míg Európában október 24-től vásárolhatjuk meg.

0

A Nordea 2,6 milliárd dolláros szolgáltatási szerződést kötött az IBM-mel

2003. október 7. 08:20

[CNET] Az IBM bejelentette, hogy tíz évre szóló, 2,6 milliárd dollár értékű IT-outsourcing szerződést kötött Észak-Európa egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójával, a Nordeával. Az ügylet révén a Nordea a fix IT-költségekről áttérhet a ténylegesen felhasznált rendszerekért és technológiákért történő fizetésre az IBM on-demand szolgáltatás keretében.

0

Háromszorosára nőtt a mobil internetfelhasználás Nagy-Britanniában

2003. október 6. 18:55

A brit mobiltelefon-felhasználók átlagosan napi 28,5 millió internetoldalt töltöttek le telefonjaikra augusztusban, ez több mint háromszorosa az egy évvel korábbi szintnek. A mobiltelefon-szolgáltatók számára fontos a jó hír, mivel a szöveges üzenetek száma már hetedik hónapja 55 millió körül stagnál a korábbi évek erőteljes növekedése után.

0

A Nokia nagy reményeket fűz a holnap debütáló N-Gage konzolhoz

2003. október 6. 17:58

A Nokia holnaptól világszerte 30 ezer üzletben árusítja majd N-Gage névre hallgató konzolját, amely a Nintendo Game Boy ellenfele kíván lenni. A vállalat nagy reményeket fűz a termék sikeréhez, a cég jövőre több millió N-Gage értékesítésére számít.

0

Ingyen szoftverek hazai kisvállalkozásoknak

2003. október 6. 15:56

Ingyen használható szoftvereket -- számlázó és ügyviteli parogramokat, vezetési adattárat -- tett elérhetővé az Informatikai és Hírközlési Minisztérium kisvállalkozóknak készült honlapja.

0

Egy évvel később, 2005-ben jelenik meg a Toshiba első üzemanyagcellája

2003. október 6. 15:34

[News.com] A Toshiba a márciusi CeBITen mutatta be üzemanyagcellával hajtott kéziszámítógépeit, melyek az akkori tervek szerint 2004-ben jelentek volna meg a kereskedelmi forgalomban. A múlt hét pénteken, Japánban megrendezett demonstráción azonban a vállalat legalább egy éves csúszást jelentett be az új akkumulátortípusok kapcsán.

0

Különleges merevlemez-védelemmel rendelkeznek az IBM új noteszgépei

2003. október 6. 15:05

Az IBM ma új ThinkPad noteszgépeket mutatott be. A ThinkPad R50 és T41 modellek érdekessége a világ első automatikus merevlemez-védelmi technológiája. Az IBM Active Protection System az autókban használt légzsákokhoz hasonlóan folyamatosan figyelemmel kíséri a noteszgép fizikai gyorsulását, és amennyiben úgy érzékeli, hogy a készülék éppen zuhan, átmenetileg leparkolja a merevlemez író-olvasó fejét, ezáltal megakadályozza az adatvesztést.

0

Gigászi felbontású a Sharp mobiltelefonok számára fejlesztett új kijelzője

2003. október 6. 14:18

[News.com] Tovább növeli mobiltelefonok számára fejlesztett kijelzői felbontását a Sharp: lassan nagyítót is mellékelnie kell a kijelzők mellé, amennyiben a teljes felbontást maradéktalanul kiaknázó alkalmazások szövegét, betűit látni szeretnénk. A legújabb kijelző akár teljes weboldalak megjelenítésére is képes lesz a mobiltelefon kijelzőjén, az új panel felbontása ugyanis nem kevesebb, mint 480 x 640 pixel.

0

Fejlődő fővárosi önkormányzati weboldalak

2003. október 6. 14:07

Az elektronikus ügyintézés, illetve az e-demokrácia gyakorlására ad lehetőséget néhány fővárosi önkormányzati weboldal. A pozitív elmozdulás azért is örvendetes, mert a két fővárosi önkormányzat saját maga kezdeményezte a fejlesztéseket.