híreink

Év

0

Megjelent az On2 által fejlesztett VP6 videokodek végleges változata

2003. október 29. 13:49

Megjelent és letölthető az eddig csak bétaverzióban és kivételezettek számára elérhető, On2 által fejlesztett VP6 videotömörítő kodek végleges változata. A kodek használata személyes célokra ingyenes, így az érdeklődök kipróbálhatják mire is képes az On2 szoftvere.

0

A mobilszolgáltatókat is jelölték a hazai Nagy Testvér Díjra

2003. október 29. 13:42

A harmadszor kiosztásra kerülő Nagy Testvér Díj közönségdíját akár a hazai mobilszolgáltatók is elnyerhetik -- derül ki a tegnap indított szavazás oldaláról . A szolgáltatók azzal érdemelték ki a privát szféra védőinek figyelmét, hogy éveken keresztül -- többszöri elmarasztalás ellenére is -- fénymásolatokat készítettek ügyfeleik személyes iratairól.

0

Alkalmazottainak 13 százalékától, 20 ezer dolgozótól válik meg a Sony

2003. október 29. 13:35

A Sony hivatalosan is bejelentette, hogy egy három éves átszervezési terv keretén belül elbocsátja alkalmazottainak 13 százalékát, azaz világszerte mintegy 20 ezer dolgozót. A leépítésről szóló pletykák már a múlt héten szárnyra kaptak, azonban a vállalat hivatalosan csak tegnap hozta nyilvánosságra a terveket.

0

Megjelent az Adobe Video Collection Professional változata

2003. október 29. 13:27

[Herald] Az Adobe bejelentette, hogy megjelent az Adobe Video Collection Professional változata, amely az Adobe Premiere Pro, az Adobe After Effects 6.0 Professional, az Adobe Audition és az Adobe Encore DVD mellett most tartalmazza az új kiadású Adobe Photoshop CS-t.

0

Megjelent az Intel Itanium 2 processzorokon futó Microsoft .NET Framework előzetes változata

2003. október 29. 12:19

[Mmd] Az Intel Itanium 2 processzoros rendszerekhez alkalmazásokat író fejlesztők számára komoly előrelépést jelent az Itanium 2 mikroarchitektúrához készült Microsoft .NET Framework for Itanium 2 ma megjelent kiadás előtti változata. A .NET Framework az Intel Itanium 2-es platformokon futó 64 bites Microsoft Windowshoz használható eszközök már eddig is jókora készletét bővíti ki.

0

ATI multimédiás társprocesszor a Motorola új mobiltelefonjaiban

2003. október 29. 12:15

Az ATI és a Motorola közös sajtóközleményben jelentette be, hogy a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója az ATI Imageon 2250 multimédiás társprocesszorát építi be legújabb, V600-as, valamint a hamarosan hazánkban is kapható V300-as és V500-as sorozatú mobiltelefonjaiba.

0

Új szünetmentes tápegységek vállalati felhasználóknak az APC-től

2003. október 29. 12:07

[ComMedia] Az American Power Conversion (APC) bejelentette, hogy bővíti Back-UPS szünetmentes tápegységeinek családját a Back-UPS RS 1000VA és 1500VA egységgel. A több kimenetet, automatikus feszültségszabályozást (AVR), hosszabb áthidalási időt biztosító és kis helyet igénylő új egységek már alkalmasak több PC, két 21 hüvelykes monitor és több perifériával rendelkező berendezések védelmére. A Backek 90, illetve 120 perces áthidalási időt biztosítanak, amely egy kiegészítő akkumulátorral akár 6 órányira is növelhető.

0

Visszatér a Diamond Multimedia?

2003. október 29. 11:43

[Clubic.com] Az anno óriási népszerűségnek örvendő német vállalat, a Diamond Multimedia grafikus kártyáinak és egyéb termékeinek nevét birtokló BestData bejelentette, hogy novemberben újra piacra dobja a régmúlt híres nevű Viper és Stealth 3D grafikus kártyáit.

0

A VIA gondjai a QBM memóriákkal

2003. október 29. 11:24

A világhálón olvasható hírek szerint a VIA váratlan nehézségekbe ütközött a QBM (Quad Band Memory) technológiát támogató lapkakészletek fejlesztése során. Úgy tűnik, hogy az Intel Pentium 4 processzorokhoz szánt PT880, amely a korábbi tervek szerint elsőként támogatta volna a QBM-533 szabványt, végül csupán kétcsatornás DDR400 memóriavezérlővel rendelkezik majd.

0

Boltokba került a Tony Hawk's Underground

2003. október 29. 11:02

Már kapható a boltokban a Neversoft Entertainment által fejlesztett Tony Hawks Underground című gördeszkás játék -- jelentette be kedden az Activision kiadó. A program PlayStation 2, Xbox és GameCube platformokra jelent meg.

0

3Com: routerek és VPN biztonsági megoldások kisvállalatoknak

2003. október 29. 10:45

A 3Com tovább bővíti költséghatékony, könnyen kezelhető hálózati megoldásokból álló kis- és középvállalati termékportfolióját: a vállalat 3Com Router 3000 néven bemutatta legújabb irodai router megoldásait, a kifejezetten kisvállalatok számára tervezett legújabb üzletbiztonsági eszközét és útválasztóját, a 3Com Office Connect VPN Tűzfalat, valamint az OfficeConnect Secure Routert.

0

Csökkent a RealNetworks vesztesége

2003. október 29. 10:03

A RealNetworks Inc. tegnap hozta nyilvánosságra harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit. A médialejátszó szoftvereket forgalmazó vállalat vesztesége éves szinten jelentős mértékben csökkent.

0

Elméleti 3D, második rész

2003. október 29. 09:37

A SavageGamers en megjelent a háromdimenziós grafika elméletéről szóló cikksorozat második része. A részletes írás ezúttal a felületek megvilágításával, a textúrázás és a textúraszűrés mikéntjével foglalkozik.

0

Növelte nyereségét a UMC is

2003. október 29. 09:07

A United Microelectronics Corp (UMC) ma hozta nyilvánosságra harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit. A világ második legnagyobb szerződéses félvezetőgyártó vállalata a szórakoztatóelektronikai berendezések és mobiltelefonok iránti megélénkült keresletnek köszönhetően megháromszorozta nyereségét.