híreink

Év

0

HD-BURN technológiát is támogat az MSI 8x-os DVD-írója

2003. november 20. 09:59

[CDR-Info] Az MSI bejelentette, hogy szállítja 8x-os sebességű DVD-írásra képes meghajtóját, mely a csúcsebességű DVD-égetés mellett egyedi CD-írási képességgel is fel van vértezve. A meghajtó ugyanis támogatja a Sanyo által fejlesztett és tavaly bemutatott HD-BURN technológiát, mellyel mintegy 1,4 GB-nyi adat írható fel biztonságosan egyetlen CD-lemezre.

0

Megjelent a Project Gotham Racing 2 című xboxos játékprogram

2003. november 20. 09:13

A Microsoft Game Studios bejelentette, hogy kiszállították az amerikai üzletekbe a Project Gotham Racing 2 című xboxos játékprogramjuk példányait, így ettől a héttől kezdve ott már bárki megvásárolhatja azt. A Bizarre Creations csapat által fejlesztett, 50 dollárba kerülő program néhány napon belül Európában is elárasztja az üzleteket.

0

Boltokban a Need for Speed Underground

2003. november 20. 09:12

Boltokba került a Need for Speed Underground című autóversenyes játék -- jelentette be az Electronic Arts. Az EA Black Box stúdió által fejlesztett programot PlayStation 2, Xbox, GameCube, és PC platformokra adták ki.

0

Letölthető a May Payne 2 demó változata

2003. november 20. 09:11

A Rockstar Games letölthetővé tette a Max Payne 2: The Fall of Max Payne című akciójátékának 246 MB-os demó változatát. A Remedy Entertainment által fejlesztett program teljes változata még október 24-én került az európai boltok polcaira.

0

Internet és szerzői jogok - módosult a szerzői jogi törvény

2003. november 20. 08:28

Két, meglehetősen összebékíthetetlennek tűnő témára fókuszáltak a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének szerdai kerekasztal-beszélgetésén: az internet és a szerzői jogok viszonyára. Igaz, a beszélgetés aktualitását egy olyan honi törvénymódosítás adta, ami az átlagfelhasználó számára egyelőre kevés jelentőséggel bír, hiszen nem szoftverek, nem mp3-ak és nem is sikamlós képek jogi megítélésével kapcsolatos.

0

Centrino-alapú noteszgépek tesztje

2003. november 19. 19:37

Ma már Magyarországon is elérhetőek az Intel Centrino technológiára, vagy éppen az Intel Pentium-M processzorra épülő noteszgépek. Tesztünkben összesen öt noteszgép szerepel, amelyek részben a teljes Intel Centrino lapkaportfolióra, részben pedig a Pentium-M processzorra és a hozzá való i855 lapkakészletre épülnek.

0

Comdex: Passzív hűtésű Radeon 9800 XT videokártyát dob piacra a Sapphire

2003. november 19. 18:54

A Sapphire Technology a las vegasi Comdexen jelentette be, hogy hamarosan piacra dobja Ultimate sorozatú, ATI chipre épített videokártyáit. A videokártyák specialitása, hogy nagyszerű teljesítmény nyújtása mellett passzív hűtéssel és így zéró zajjal rendelkeznek. A kategória legnagyobb teljesítményű kártyája az ATI Radeon 9800 XT grafikus processzorát alkalmazza.

0

Előzésben Észak-Amerika: kereskedelmi EDGE szolgáltatást indított az AT&T Wireless

2003. november 19. 16:41

[infoSync] Havidíjas, korlátlan letöltési adatmennyiséget biztosító kereskedelmi adatátviteli szolgáltatást indított üzleti felhasználói számára az észak-amerikai AT&T Wireless mobilszolgáltató. A vállalat új, EDGE technológiával megvalósított mobil szolgáltatása akár háromszor gyorsabb adatátviteli sebességet ígér, mint a korábban alkalmazott GPRS csomagkapcsolt technika.

0

Bejelentette saját, fejlett videotömörítési technológiát alkalmazó optikai formátumát Kína

2003. november 19. 15:34

[Silicon Strategies] A várakozásoknak megfelelően, azonban több mint egy év késéssel jelentették be új optikai formátumukat Kína vezető elektronikai gyártói. Az Advanced Optical Storage Research Consortium csoport DVD-lemezeket és -lejátszókat gyártó cégeket tömörít, melyek közösen készítették el az EVD (Enhanced Versatile Disc) formátum specifikációit.

0

Megkezdődött a Sun átváltozása?

2003. november 19. 15:24

A Sun Microsystems elnök-vezérigazgatója a Comdex rendezvényen bejelentette, hogy vállalata hamarosan AMD Opteron processzorra épülő szervereket is felvesz a kínálatába. Amint az ismert, a Sun jelenleg a saját fejlesztésű SPARC chipekre épülő kiszolgálók mellett egészen olcsó Intel-alapú rendszereket is értékesít. Előbbieket Solaris, utóbbiakat Solaris vagy Linux operációs rendszerrel szállítja.

0

Mobil számhordozhatóság: nem lesz jelzés átirányításkor

2003. november 19. 15:18

Jövő májusban lép életbe a mobil számhordozhatóság, azaz ekkortól lehet a teljes telefonszám megtartásával új szolgáltatóhoz szerződni. Míg a vezetékes számhordozhatóság esetében várhatóan a hívó félnek nem jelent majd külön költséget a másik szolgáltatóhoz átkötött előfizető felhívása, a mobilszámok esetében azonban hívó azt a tarifát fizeti majd, amit a hívott hálózat irányában egyébként is kiszámlázna a szolgáltatója.

0

Kitűnő időszakot zárt a Fujitsu Siemens Computers magyarországi leányvállalata

2003. november 19. 14:48

[Vision Communications] A négy évvel ezelőtt alapított Fujitsu Siemens Computers Kft. tovább javította piaci pozícióit: részesedése az áprilisi 6,2 százalékról 2003 harmadik naptári negyedévében 11 százalék fölé emelkedett. Ezzel a magyar piac második legjelentősebb szereplőjévé vált -- közölte Poros Gábor, a Fujitsu Siemens Computers magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

0

i-mode szolgáltatás indul Olaszország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatójánál

2003. november 19. 14:12

[infoSync] Az NTT DoCoMo bejelentette, hogy Olaszország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója, a Wind Telecomunicazioni i-mode mobilszolgáltatást indított 10 milló előfizetője számára. Az i-mode szolgáltatások Olaszországgal együtt immáron 8 országban érhetők el: Japán mellett Németországban, Hollandiában, Tajvanon, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban lehet a tartalomszolgáltatásokat igénybe venni.

0

Biztonságosak a Nokia eredeti akkumulátorai

2003. november 19. 13:49

[News.com] Gyorsan pontot akar tenni a robbanó akkumulátorok körüli huzavona végére a Nokia: a korábban negatív eredményt nyilvánosságra hozó belga Test-Aankoop számára újabb tesztelési lehetőséget biztosítottak, melyben garantáltan eredeti, Nokia által gyártott akkumulátorok vettek részt. A teszt eredménye nem lehetett kétséges: az akkumulátorok mindegyike védett volt rövidrezárás ellen, s teljesen veszélytelen volt a fogyasztókra nézve.