híreink

Év

0

A Siemens Mobile szerint az idén 470 millió mobiltelefon talál gazdára

2003. november 24. 12:28

A világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a német Siemens Mobile bejelentette, hogy az idén a korábbi várakozásainál 4,4 százalékkal magasabb globális mobiltelefon-forgalmat vár. A vállalat úgy véli, hogy 2003-ban világszerte 470 millió mobiltelefon talál gazdára.

0

Vegyes érzéseket kelt az amerikai spamellenes törvény

2003. november 24. 11:56

Hat év hiábavaló próbálkozás után végre megszületetett az első általános, az Egyesült Államok összes államában hamarosan érvényessé váló spamellenes törvény. Az új törvényt egy egész éjszakás ülésezés után 392-5 szavazattal fogadta el az amerikai törvényhozás alsóháza. A szenátus várhatóan e héten foglalkozik a témával.

0

Európában már több mint 150 millió PlayStation 2 játékszoftver kelt el

2003. november 21. 16:38

A Sony Computer Entertainment Europe (SCEE) bejelentette, hogy a kontinensen már több mint 150 millió PlayStation 2 szoftver talált gazdára. A vállalat közleménye szerint ennyi lemezt egymás mellé téve az egyenlítőt félig le lehetne takarni. Az Európában értékesített PlayStation 2 konzolokra egyenként 6 játékszoftver jutott.

0

Az Intelligent Enterprise magazin szavazásán négy kategóriában nyert az SAS

2003. november 21. 13:29

[Press&Inform] A SAS az Intelligent Enterprise magazin olvasóitól egyszerre négy termékére, négy kategóriában kapta meg a legjobbnak ítélt első díjat. Az Intelligence szakterületen, stratégiai alkalmazások fejlesztőinek kiosztott 16 díjból négyet a SAS nyert el, s ezzel maga mögé utasított minden más szoftverszállítót.

0

A VIA bemutatta EPIA MII alaplapját

2003. november 21. 13:12

A VIA Technologies bejelentette EPIA MII integrált alaplapját, amelyet elsősorban otthoni szórakoztató-elektronikai készülékekbe szán.

0

Tovább növeli gyártókapacitását az LG.Philips LCD

2003. november 21. 13:08

Az LG.Philips LCD Inc. bejelentette, hogy több mint 2,9 billió koreai wonos, körülbelül 2,46 milliárd dolláros befektetéssel létrehozza a vállalat legfejlettebb LCD-gyártó üzemét. Az új üzemben LCD-televíziók és monitorok számára készítenek majd kijelzőket.

0

Hamarosan kapható lesz az O2 windowsos Xphone okostelefonja

2003. november 21. 12:00

[infoSync] Egyre több információ lát napvilágot az egyik legjobban felszerelt, legokosabb Microsoft operációs rendszert futtató okostelefonról, az O2 Xphone-járól. Az ázsiai térségben még ebben a hónapban piacra kerülő mobiltelefont a Microsoft legújabb Windows Mobile 2003 operációs rendszere szolgálja ki.

0

A HP felvásárolja a Persist Technologies vállalatot

2003. november 21. 10:46

[Noguchi & Peters] A HP megállapodást írt alá a hosszú távú adattárolást és a referencia információk elérését támogató szoftverek vezető szállítójaként ismert Persist Technologies felvásárlásáról. Az akvizíció nyomán a HP a jövőben még teljesebb körű adatéletciklus-kezelő (Information Lifecycle Management, ILM) megoldásokkal láthatja el ügyfeleit. Az ILM révén a HP az információkat -- keletkezésüktől kezdve egészen törlésükig -- aktívan kívánja kezelni, mégpedig úgy, hogy közben azok változó üzleti fontosságát is mindvégig figyelemmel kíséri.

0

Megkezdte tevékenységét a 3Com és a Huawei közös vállalata

2003. november 21. 10:13

[Vision Communications] A 3Com Corporation és a kínai Huawei Technologies Co. bejelentették, hogy a két vállalat minden kormányzati engedélyt megkapott és mindkét fél aláírta az együttműködésről szóló megállapodást.