híreink

Év

0

Márciusban rendkívül intenzív volt a vírustevékenység

2004. április 7. 09:26

[Morpho] Márciusban a Trend Micro mintegy 1200 új rosszindulatú kódot azonosított, februárban ez a szám 925, januárban 550, decemberben pedig 400 volt. Még mindig a férgek jelentik a legnagyobb fenyegetést, a hónap során a tizes toplistára felkerülő rosszindulatú kódok mintegy 90 százaléka férgekhez kapcsolódott.

0

Új mobil processzorokat jelentett be az Intel

2004. április 7. 09:14

Az Intel ma négy processzort jelentett be alsó árkategóriás noteszgépek számára. Az új termékek között két Pentium M és két Celeron M lapka található.

0

Vezércsere a Unisysnél

2004. április 7. 09:01

A Unisys tegnap bejelentette, hogy lemond elnöki posztjáról Lawrence Weinbach, 2005 januárjában pedig feladja elnök-vezérigazgatói tisztségét is, 2006 januárjáig azonban ő marad az igazgatótanács elnöke.

0

Átadta e-kompetencia központját Eger önkormányzata

2004. április 6. 18:57

Az Európai Unió e-Europe 2005 programjának értelmében az EU tagországainak 2005-re rendelkezniük kell modern, elektronikus közszolgáltatásokkal az e-kormányzat, e-oktatás és e-egészségügy terén. A vállalkozások életében jelentős szerepet kell játszania az e-kereskedelemnek, mindehhez pedig megfizethető, elérhető szélessávú hozzáférésre és biztonságos informatikai infrastruktúrára van szükség.

0

ATI Radeon X800 és NVIDIA GeForce 6800 lesz az új grafikus gyorsítók neve?

2004. április 6. 17:46

Az AnandTech információi szerint Radeon X800 Pro és GeForce 6800 -- pontosan, az FX jelölést mellőző -- néven debütálnak az ATI és az NVIDIA következő generációs, hónap közepén és végén bemutatásra kerülő grafikus gyorsítói. Az NVIDIA NV40 chipje április 13-án, az ATI R420 kódjelzésű chipje pedig április 26-án mutatkozik be a pletykák szerint a nagyközönségnek.

0

Felavatták az első hazai közösségi internethozzáférési pontot

2004. április 6. 16:52

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2004. április 6-án megnyitotta az első eMagyarország pontot az érdi Szociális Gondozó Központ Gyermekjóléti Szolgálatának irodájában (2030 Érd, Emma u. 7.), illetve bemutatta a -- Kormány döntése nyomán módosított -- KRESZ április 1-jével hatályos, közösségi internet-hozzáférési pontokat jelölő tájékoztató tábláját.

0

Mindössze 8 mm vékony hordozható audiolejátszót dob piacra a Creative

2004. április 6. 15:40

[Digit-Life] A Creative bejelentette legújabb hordozható audiolejátszóját, mely a MuVo termékvonalba tartozik. A MuVo slim rendkívül vékony kivitelével tűnik ki a konkurens termékek közül, a CeBITen is bemutatott készülék mindössze 32 gramm súlyú és 8 mm vékony.

0

Kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak szánt vírusvédelmi megoldást mutatott be a Network Associates

2004. április 6. 15:23

A Network Associates két új integrált vírusvédelmi és behatolás-megelőző megoldást mutatott be: a McAfee Active VirusScan és a McAfee Active Virus Defense csomagok kis- és középvállalkozásoknak szánt kiadását kifejezetten az ilyen méretű vállalatok igényeire tervezték. Mindkét programcsomag tartalmazza a McAfee ProtectionPilot központi menedzsment eszközt, amellyel a vírusvédelem könnyedén telepíthető és karbantartható.

0

A TSMC gyártósorain készül a következő generációs Xbox grafikus chipje

2004. április 6. 14:45

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses chipgyártó vállalata bejelentette, hogy együttműködik a Microsofttal a következő generációs Xbox konzol fejlesztési munkálatai során. A megállapodás pontos részletei nem ismertek, lapértesülések viszont tudni vélik, hogy a következő Xbox konzolban alkalmazott ATI grafikus vezérlőchip kihelyezett gyártásáról szól a vállalatok szerződése.

0

Káosz és fejetlenség: újabb formátum pályázik a DVD trónjára

2004. április 6. 14:11

Jelenleg két formátum pályázik a DVD-t leváltó következő generációs optikai formátum címére: a kék lézert használó Blu-Ray és HD-DVD mellett pro és kontra sorolhatnánk fel érveket és ellenérveket. A két formátum egyetlen dologban egyezik meg egymással: mindkettő kék, rövid hullámhosszú lézert alkalmaz a nagy adatsűrűség elérésére.

0

Tovább bővíti infoSMS és infoMMS szolgáltatási körét a Westel

2004. április 6. 13:19

Április elejétől a Westel több millió ügyfele még sokoldalúbb tartalomszolgáltatást vehet igénybe. Ezentúl rövid szöveges üzenetben Schobert Norbi életmóddal kapcsolatos tanácsai, diétás receptjei olvashatók majd rendszeresen, a TV listára feliratkozva pedig a három fő televíziós csatorna esti műsorajánlója érkezik meg minden nap délutánján a mobiltelefonra.

0

Fél perc alatt feltöltődik az NEC új akkumulátora

2004. április 6. 11:45

Az NEC bejelentette, hogy véget értek új akkumulátor-típusának fejlesztési munkálatai. A vállalat új terméke rendkívül gyorsan, mindössze 30 másodperc alatt feltölthető és újra használatba vehető. Az új akkumulátor szinte hihetetlen teljesítményre képes, hiszen napjainkban a leggyorsabban feltölthető Li-Ion, Li-Polymer es Ni-Mh akkumulátoroknak is minimum 1 órára van szükségük az teljes kapacitás eléréséhez.

0

Kellemetlen meglepetéseket okozhat a Microsoft Office korrektúrázó képessége

2004. április 6. 10:56

A Microsoft Word és az Office programcsomag legtöbb terméke tartalmazza a csoportos munkához szükséges korrektúrázó funkciókat, azonban a felhasználók többsége elfelejti, vagy nem tudja kiszedni dokumentumaiból a korábbi változatok egyes szövegrészeit. Ennek eredményeképpen egyre gyakrabban fordul elő, hogy érdekes, vagy akár kritikus információk kerülnek napvilágra teljesen nyilvános, mindenki által elérhető fájlokból.

0

Piacon a Nokia 6230 mobiltelefon

2004. április 5. 17:40

Elkezdődött a Magyarországon gyártott Nokia 6230 telefon szállítása -- jelentette be a finn vállalat. A készülék ára 450 euró körül várható.