:

híreink

Év

0

Új ROKR zenetelefonok a Motorolától

2005. november 18. 10:44

Az Apple-lel közösen fejlesztett és a vártnál lényegesen gyengébb fogadtatásban részesített első ROKR zenetelefon után jövőre két új modellel próbál majd szerencsét a Motorola.

0

A WebLogic sikerének köszönheti jó eredményeit a BEA Systems

2005. november 18. 10:11

A licencbevételek növekedésének köszönhetően 11 százalékkal ugrott meg a BEA Systems profitja a legutóbbi negyedévben és a vállalat a jelenlegi negyedévre a várakozásoknál jobb előrejelzésekkel szolgált. A BEA remek eredményeit elsősorban az ősszel megjelent WebLogic 9.0 sikerének köszönheti: az új szoftverlicenc-eladások 121,3 millió dollárra nőttek a tavalyi 114,9 millió dollárról.

0

A nemzetközi helyzet fokozódik: a HP átállhat a HD DVD támogatói közé

2005. november 17. 16:17

[News.com/HWSW] A Blu-ray Disc érdekcsoport közölte, hogy nem támogatja a HP által javasolt változtatásokat a szabványban, ami végső esetben akár azt is eredményezheti, hogy a kaliforniai PC-gyártó szakít a Sony által vezetett szövetséggel és végül a rivális HD DVD támogatói közé állhat.

0

Japánban már a tévévevős, 3 megapixeles kamerával szerelt mobil a menő

2005. november 17. 15:42

A Vodafone K.K. bejelentette, hogy szombattól, november 17-től lesz kapható Japánban a Sharp legújabb mobiltelefonja a szolgáltató kínálatában. A mobilóriás fura módon csupán második generációs kivitelben dobja piacra a telefont, noha a készülék alapját képező Sharp 903 mobiltelefon harmadik generációs. A V604SH mobil egy igazi szórakoztató központ: a 3,2 megapixeles, 2x-es optikai zoomra képes, 5 lencsetagból álló objektívvel szerelt, autófókuszos digitális kamera csak egy kisebb fejezet a mobil képességei között.

0

Magyar nyelvű kezelőfelülettel kényeztet az Ansys szórakoztató számítógépe

2005. november 17. 14:53

Az egri Ansys teljesen új megközelítésen alapuló otthoni számítógépet dobott a magyar piacra. Az egyszerűen csak HTPC (home theater PC) névre keresztelt készülék érdekessége, hogy kezelőfelületét kifejezetten tévés megjelenítéshez szabták, ráadásul teljes egészében magyar nyelven kommunikál a felhasználóval.

0

Magyarországon is bemutatkozott a Microsoft új alkalmazásplatformja

2005. november 17. 14:07

2005. november 7-én, San Franciscóban Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója bejelentette a Microsoft alkalmazásplatformjának új generációját képviselő SQL Server 2005, és Visual Studio 2005 piacra kerülését és ismertette a BizTalk Server 2006 megjelenésével kapcsolatos részleteket.

0

Hazánkba is megérkeztek a Vodafone Simply mobilkészülékek

2005. november 17. 12:46

A Vodafone itthon is bevezeti könnyen kezelhető Simply mobilszolgáltatását, illetve speciális mobiltelefonjait, melyeket elsősorban a telefonálni és üzeneteket váltani kívánó ügyfelek részére fejlesztettek ki. A vállalat a szolgáltatás kifejlesztésénél egy egész Európára kiterjedő, 18 hónapig tartó ügyfél-elégedettségi felmérést vett alapul.

0

A Sony elindította bárki számára elérhető internettelefon szolgáltatását

2005. november 17. 10:56

A Sony is belépett az internetalapú hang és videóátviteli szolgáltatást nyújtó vállalatok sorába. Legújabb szoftvere, az Instant Video Everywhere -- melyet a Clié-khez hasonlóan egyszerűen IVÉ-nek hív a vállalat -- a VAIO BX sorozatú noteszgépek mellett is megtalálható lesz, melyek beépített webkamerával rendelkeznek.

0

Részletek az Intel 65 nanométeres Pentiumjairól

2005. november 17. 09:47

A pletykák szerint az Intel január 16-án jelenti be új kétmagos processzorát, amely már 65 nanométeres csíkszélességgel készül. A Presler kódnevű lapka a Pentium Extreme Edition és Pentium D sorozatok tagjaként lesz hozzáférhető.

0

A flash memóriák húzzák a félvezető-eladásokat

2005. november 17. 09:21

A félvezető-eladások jövőre 7,9 százalékkal 245,5 milliárd dollárra emelkednek, 2007-ben pedig 271,3 milliárd dollárra ugranak -- áll a Semiconductor Industry Association tegnap nyilvánosságra hozott előrejelzésében. A Gartner piackutató vállalat is hasonló prognózist tett közzé a napokban, szerintük jövőre 6,9 százalékos, 2007-ben pedig 7,6 százalékos fellendülés várható a félvezetők piacán.

0

Ingyenesen hívható a hangposta a T-Mobile előfizetéses ügyfeleinek

2005. november 16. 15:41

A T-Mobile új akciójának köszönhetően az előfizetéses ügyfelek számára 2006. április 30-ig teljesen ingyenes lett a hangposta használata. Az egyébként is belépési és havidíj nélkül biztosított hangpostában hagyott üzenetek egész nap díjmentesen hallgathatók meg.

0

Zöld utat kapott az amerikai hatóságoktól az Oracle-Siebel ügylet

2005. november 16. 15:29

Az Oracle bejelentette, hogy megszerezte az amerikai trösztellenes hatósági engedélyeket a Siebel Systems felvásárlásához. Az Európai Bizottság versenyügyi biztosa azonban eleddig nem adta áldását az ügyletre, így az továbbra is függőben marad, bár a vállalat közleménye szerint hamarosan ez a döntés is megszületik és a felvásárlás az első negyedévben lezárulhat. Amint arról beszámoltunk, az Oracle szeptember közepén jelentette be, hogy 5,85 milliárd dollárért megveszi a Siebelt.

0

BenQ monitor az Apple Mac minikre szabva

2005. november 16. 14:35

[Clubic.com] Az Apple az év elején mutatta be legkisebb Macintosh számítógépét, az azóta már ráncfelvarráson is átesett Mac minit, melyekhez egyre több dizájnos, az apró számítógéphez tökéletesen passzoló kiegészítőt lehet elérni. A kisebb kiegészítőkön túl most az Apple saját monitorai mellett már külső gyártótól származó kijelzőt is választhatunk a számítógép mellé, a tajvani BenQ legújabb LCD-monitorát ugyanis kifejezetten a Mac minire szabták.