:

híreink

Év

0

Duet néven lesz kapható a Microsoft és az SAP közös fejlesztésű szoftvere

2006. május 3. 15:17

A Microsoft és az SAP tegnap bejelentették, hogy a közösen fejlesztett, eddig Mendocino kódnéven ismert szoftverük júniusban Duet néven kerül piacra. A vállalatok szerint az első tesztek sikeresen zajlanak, máris közel 100 közös ügyfél és partner használja sikerrel a Duetet, köztük olyan szervezetek mint az Atmel és az Infosys.

0

Tovább gyorsuló ADSL-csomagok, jön az ADSL2+

2006. május 3. 14:46

A Magyar Telekom bejelentette, hogy június 1-jétől országszerte közel 500 településen teszi elérhetővé az ADSL2+ technológián alapuló szolgáltatását. Az új, fejlettebb technológia nagyobb lefedettségi körben teszi elérhetővé a jelenlegi sávszélességeket, azonos távolság mellett nagyobb sávszélességet nyújthat, illetve akár 18 megabit/s-os sebességű csomagok létrehozását is lehetővé teszi.

0

Jótékonyság és üzlet: egymilliárd dollárt szán az Intel a fejlődő világ felzárkóztatására

2006. május 3. 14:36

[The Wall Street Journal/HWSW] Az Intel közölte, hogy 5 év alatt egymilliárd dollárt tervez fordítani a fejlődő országok technológiai megsegítésére. A World Ahead nevezetű program egyesíti a vállalat által korábban finanszírozott projekteket, és továbbiakkal egészíti ki azokat. A világ legnagyobb félvezetőgyártója számítógépekkel, internet-hozzáféréssel valamint oktatással igyekszik javítani az elmaradott országok helyzetén.

0

Digitális másolásvédelmet támogató videokártya az MSI-től

2006. május 3. 13:38

[Clubic.com] A világ egyik legnagyobb videokártya-gyártója, a tajvani MSI bemutatta első HDCP másolásvédelemmel rendelkező grafikus kártyáját. A VT2D256E-HD jelzésű videokártya GeForce 7600 GT grafikus lapkát alkalmaz, melynek csendes hűtéséről hőcsöves megoldás gondoskodik.

0

Megérkezett az Opera Mini javás böngésző második verziója

2006. május 3. 12:45

Az Opera Software ma elérhetővé tette a szerényebb képességekkel rendelkező, de javás alkalmazások futattására képes mobitelefonokra fejlesztett böngészője legújabb változatát. Az Opera Mini 2.0 jóformán minden ma kapható mobitelefonon elindul.

0

Folytatódik a digitális zene térnyerése, 2010-re megduplázódhat az MP3-lejátszók piaca

2006. május 3. 12:19

[Clubic.com] Az In-Stat legújabb elemzése szerint további robbanásszerű növekedés előtt áll a hordozható digitális zenelejátszó készülékek, MP3-lejátszók piaca, a legfrissebb felmérések szerint 2010-re akár meg is duplázódhat a piac mérete. A tavaly 140 millió értékesített darabot számláló torta ekkorra akár 286 millió darabosra is nőhet, mely rózsás jövőt fest az MP3-lejátszógyártók számára.

0

Az ATI veszi meg a Bitboyst

2006. május 3. 11:15

Az ATI Technologies 44 millió dollárért vette meg a finn Bitboys vállalatot, amely még az ezredforduló tájékán hívta fel magára a figyelmet egy mindent ütő grafikus chippel, amelyből sosem lett termék, csupán szóbeszéd maradt.

0

Jó európai programozókat keres a Google

2006. május 3. 10:21

Első ízben rendez európai programozóversenyt a Google, ahol a vállakozó kedvű fejlesztők az általuk kiválasztott programnyelven készíthetik el a feladványokat. A Code Jam Europe weboldalon regisztrált felhasználók május 23-án kapják meg az első feladatot, amelynek megoldását határidőre vissza kell küldeniük. A megoldásokat a Google értékeli, a legjobbak jutnak a következő fordulóba.

0

A Gartner szerint a vártnál többet késhet a Vista

2006. május 3. 09:36

[News.com/HWSW] A Gartner elemzőcég által a héten kiadott jelentés szerint a Microsoft régóta várt új asztali operációs rendszere, a Vista később jelenhet meg a vártnál. Amint az ismert, a redmondiak márciusban bejelentették, hogy a szoftver az idei év vége helyett csak 2007 tavaszán lesz elérhető, de a Gartner még ennél is nagyobb késést jósol.

0

Elindult az első Origami, a Samsung Q1

2006. május 2. 13:58

[PC World.com/HWSW] Útjára indult a Samsung ultramobil hordozható gépe, amely így az első abban a sorban, amely mögött az Intel és a Microsoft Origami projektje áll. A Samsung Q1 az Egyesült Államokban és Dél-Koreában vált elérhetővé tegnap, egyelőre korlátozott mennyiségben és számú üzletben, az ár pedig mintegy 230 ezer forintnak megfelelő dollár, illetve 265 ezer forintnyi won. Az európai debütálás pontos időpontja nem tisztázott, ugyanakkor a korábbi nyilatkozatok alapján még májusban sor kerül rá.

0

Elkelt az iWiW

2006. április 28. 15:37

Új tulajdonosa van a régóta létező, de csak az utóbbi időben széles körben ismertté vált hazai közösségi site-nak, az iWiW -nek. A vevő a piaci pletykák szerint a T-Online, lapunk értesülései szerint a legnagyobb hazai internetszolgáltató hétszázmillió és egymilliárd forint közötti összeget, azaz tavalyi nyereségének mintegy felét fizette ki az iWiW-ért.

0

IDC-konferencia az adattárolásról

2006. április 28. 14:56

Május 16-án érkezik Magyarországra az IDC adattárolással foglalkozó konferenciasorozata. A Közép-Európa 12 országában vendégeskedő rendezvény középpontjában az EU-tagságból következő jogszabályi változások állnak majd.

0

Az internet helyett telefonon kérik adatainkat a csalók

2006. április 28. 13:37

[News.com] Teljesen új módja bukkant fel az egyre terjedő phishing-támadásoknak, a csalók a pénzintézetek nevében kiküldött hamis e-mailekben most nem egy weboldal meglátogatására, hanem egy telefonszám felhívására buzdítják a felhasználókat.

0

Nyáron kerül piacra a Pioneer első Blu-ray-írója

2006. április 28. 12:52

Egy tajvani sajtótájékoztatón jelentette be hivatalosan első Blu-ray-íróját az optikai meghajtók piacán etalonnak számított Pioneer. A BDR-101A jelölésű Blu-ray-meghajtó igen borsos, 995 dolláros (~ 210 ezer forintos) áron kerül az észak-amerikai és európai boltokba a nyár folyamán. A Pioneer készüléke drágább lesz az átlagnál, a nemrég bemutatott Panasonic Blu-ray-író közel 200 dollárral olcsóbban, csak 800 dollár körüli áron lesz kapható júliustól.