:

híreink

Év

0

Frissítve: még idén kapható lesz itthon hivatalosan az Xbox 360 játékkonzol

2006. május 11. 09:31

Frissítve: A Microsoft a Los Angeles-i E3 rendezvényen ismertette legújabb terveit az Xbox 360 játékkonzol további fejlesztéseivel kapcsolatban. A Microsoft Magyarország által kiadott nyilatkozatból az is kiderül, hogy a vállalat további hét országban tervezi a következő pénzügyi évben, azaz a júliusban kezdődő új pénzügyi évben hivatalosan piacra vezetni a játékkonzolt.

0

Enyhén növekedő bevétel és nyereség a Magyar Telekomnál

2006. május 11. 09:17

Közzétette első negyedéves eredményeit a Magyar Telekom. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató bevétele egy év alatt 6,7 százalékkal 153,3 milliárd forintra nőtt. A Magyar Telekom kamat- és adófizetés, valamint az értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 4,9 százalékkal 62 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA-ráta 40,5 százalék volt. A nettó eredmény 18 milliárd forintról 18,9 milliárd forintra nőtt.

0

Klip vonalas telefonszámok már nem csak a T-Com ügyfeleknek

2006. május 10. 16:31

A T-Com és a T-Online internetes telefonszolgáltatása, a Klip hívásait eddig csak utólag, a T-Com telefonszámlával együtt lehetett kifizetni, illetve csak ehhez járt vonalas behívószám, így csak a T-Com ügyfelek vehették igénybe ezeket a fejlettebb szolgáltatásokat. A május elejétől bevezetett egyenlegfeltöltéses módszerrel azonban már bárki használhatja ezeket a képességeket, ha rendelkezik internetes fizetésre alkalmas bankkártyával.

0

USB-kulccsal gyorsítható a Windows Vista

2006. május 10. 15:55

A Microsoft a Lurdy-házban tartotta TechNet szemináriumának legújabb előadását, amely a Windows Vista újdonságairól szólt. A nagyközönség számára jövő januárban hozzáférhető operációs rendszer számos új szolgáltatása bemutatásra került, többek között az Aero Glass kezelőfelület, az új biztonsági funkciók, a teljesen újraírt hálózatkezelés, a Bitlocker titkosítás, a mobil és multimédiás szolgáltatások, vagy a telepítés.

0

Növekedő bevétel, stagnáló nyereség a Ciscónál

2006. május 10. 14:33

Szépen nőtt a Cisco bevétele a legutóbbi negyedévben, azonban a részvényalapú kompenzációkkal és a felvásárlásokkal kapcsolatos költségek miatt a cég nyeresége enyhén csökkent.

0

Okostelefon sportolóknak a Nokiától

2006. május 10. 12:30

Bemutatta sportolóknak készített új okostelefonját, a Nokia 5500 Sport mobiltelefont a Nokia. A Series 60 platformot futtató telefonon több olyan alkalmazást is elhelyeznek, mely a sportos felhasználóknak kedvez, ilyen például a stopperóra, az elégetett kalóriát és távolságot mérő program, illetve a más telefonokon is megtalálható, az SMS-eket élőszóban felolvasó alkalmazás.

0

Jön a következő generációs mobil Windows első bétaverziója

2006. május 10. 12:03

[Neowin] A Microsoft elméletileg ma teszi elérhetővé a tesztelők számára a mobil Windows operációs rendszer következő verziójának első bétáját, illetve előzetes változatát. Az új, egyelőre Windows CE 6 néven emlegetett verzióról egyelőre nem túl sokat lehet tudni, csak általános információkat pletykálnak a tűzhöz közel ülő weboldalak.

0

Takarékosabbak és gyorsabbak lehetnek a Samsung flashmemóriát tartalmazó merevlemezei

2006. május 10. 10:55

Akár már 2006 végén elérhetőek lesznek a Samsung legújabb, nagy mennyiségű memóriát tartalmazó hibrid merevlemezei. Az elsősorban noteszgépek és más hordozható berendezések számára kifejlesztett új háttértárolók nem csak energiát spórolhatnak, de akár gyorsabban is képesek betölteni az operációs rendszert. A Microsofttal közösen fejlesztett új merevlemezt támogatni fogja a Vista is.

0

Beperelték az ATI-t a digitális másolásvédelemmel kapcsolatos félrevezetés miatt

2006. május 10. 10:21

[Clubic.com] Két kaliforniai felhasználó beperelte a kanadai ATI-t, mivel a gyártó véleményük szerint hamisan tüntette fel termékein és weboldalán, hogy azok HDCP Ready-k, azaz szükség esetén képesek a HDCP digitális másolásvédelem alkalmazására. A tartalomszolgáltatók, kiadók hamarosan kötelezően megkövetelhetik ennek a technológiának a használatát a nagyfelbontású anyagok lejátszására képes készülékek és a digitális lapostelevíziók, LCD- vagy plazmatelevíziók csatlakoztatásánál.

0

Böngészni is lehet majd a Nintendo Wii játékkonzollal

2006. május 10. 09:40

Egyre több platformot hódít meg az Opera Software hasonló nevű böngészőjével: a vállalat Opera alkalmazása megtalálható lesz a Nintendo legújabb, következő generációs konzolján, a Wii-n is. A Nintendo Wii tulajdonosai tehát a szélessávú internetkapcsolatot tehát nem csak online játékra, hanem internetböngészésre is használhatják majd.

0

iTunes lejátszó a Motorola legújabb pengetelefonjában

2006. május 10. 09:27

[HWSW, Clubic.com] Újabb rókabőrt húzott le a Motorola a már unalomig reklámozott V3 pengetelefonról, a legújabb verzió azonban egy régi adósságot pótol. A Motorola eddig csupán gyengébb képességű mobilokban helyezett el az Apple zeneboltjából megvásárolt dalok lejátszására képes szoftvert, most azonban már a pengék között is megjelenik olyan típus, mely képes erre.

0

Jövő héten kezdődik a digitális átálláshoz szükséges frekvenciákat elosztó nemzetközi konferencia

2006. május 10. 09:04

Május 15-től rendezik meg a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Regionális Távközlési Értekezletetét (RRC-06) Genfben, melynek célja elosztani a rendelkezésre álló frekvenciasávokat, azaz véglegesíten a földfelszíni digitális frekvenciatervet. Az értekezlet jelentőségét mutatja, hogy egy olyan frekvenciatervet önt végleges formába, amelyhez hasonló nemzetközi egyezmény utoljára 45 éve született.

0

Kifizetődő a minősített informatikai szaktudás

2006. május 10. 00:03

Az informatikusok előmenetelét és fizetését is jelentősen befolyásolják a különféle megszerzett képesítések és sikerrel teljesített vizsgák, azonban egy felmérésből kiderül, ezek fontossága egyre kisebb, a vállalatok értékelik a tudást akkor is, ha arról nincs kiállított bizonyítvány. A legnagyobb fizetést persze a minősítésekkel rendelkező szakemberek kapják.

0

Négymilliárd dollárra perelik a Skype-ot

2006. május 9. 16:32

A Morpheus fájlcserélő fejlesztője, a Streamcast Networks több mint 4 milliárd dollár kártérítést és a szolgáltatás beszüntetését követeli a bíróságon a Skype-tól azt állítva, hogy a népszerű internetes telefonszolgáltató jogtalanul használja a tőle ellopott technológiákat.

0

Ingyenes magyar nyelvű szakmai előadások a Microsoft weboldalán

2006. május 9. 14:51

Megújult a www.microsoft.hu/technet oldal, ami május elsejétől a TechNet Portál nevet viseli. Az oldalon a Microsoft ígérete szerint a friss -- elsősorban természetesen a céggel kapcsolatos -- hírek mellett a vállalat szakemberei és MVP-i (Most Valuable Professional) számolnak be friss tapasztalataikról. Ugyanitt elérhetők lesznek TechNet Magazin korábbi számai is, egy részük máris olvasható.