:

híreink

Év

0

Rootkitek ellen is véd a CounterSpy kipróbálható bétaváltozata

2006. szeptember 25. 09:38

A Sunbelt Software mindenki számára elérhetővé tette a CounterSpy kémprogrameltávolító szoftvere kegújabb bétaváltozatát, amely több újdonság mellett a FirstBoot technológia segítségével a számítógépbe mélyen beférkőzött kémprogramok és rootkitek ellen is megoldást nyújthat. Az új CounterSpy előzetes változata jóval gyorsabb elődjénél, míg az állandó védelem fenntartásához lényegesen kevesebb erőforrást használ.

0

Letölthetővé tette a Windows Vista RC1 frissítését a Microsoft

2006. szeptember 25. 09:20

Újabb változatot, egy speciális tesztverziót adott ki a Windows Vista operációs rendszerének első kiadásra jelölt változatából (RC1) a Microsoft. Az újabb 5728-as buildet kizárólag a fejlesztők számára ajánlják, a 32 bites verzió azonban mégis publikusan elérhető, letölthető .

0

Olcsóbb és okosabb lesz a kisebbik PlayStation 3 konzol

2006. szeptember 22. 13:52

[TGS] A Sony sajtókonferenciáját követően Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment elnöke újságírói kérdésekre válaszolva újabb részleteket árult el a PlayStation 3 konzol kisebbik változatával kapcsolatosan. A készülék a SCE elnöke szerint mégis rendelkezik majd HDMI digitális AV-kimenettel, miközben korábban azt állították, csak a nagyobbik, 60 gigabájtos merevlemezzel szerelt változat lesz képes ilyen csatlakozáson keresztül képet szolgáltatni.

0

Befoltozta az AirPort Wi-Fi-n is tátongó biztonsági rést az Apple

2006. szeptember 22. 13:14

[eWeek] Az Apple Computer rögtön három biztonsági rést is befoltozott azzal a frissítéssel, melyet az AirPort vezeték nélküli hálózati vezérlőkkel rendelkező Mac PC-khez adtak ki. A szoftverfrissítés két hónappal azután érkezett, hogy a Black Hat biztonságtechnikai konferencián két kutató demonstrálta, hogy az Apple MacBook noteszgépeit is érinti ez a komoly sérülékenység.

0

Megnyitotta szervertermét a VIVAnet

2006. szeptember 22. 13:06

Elkészült a VIVAnet szerverterme, a Szervergalaxis, a közel 100 négyzetméteres központban a vállalat szerint 700 kiszolgáló helyezehető el, részben rackekben, részben polcokon. A Szervergalaxis a BIX-nek is helyet adó Victor Hugo utcai épületben található. A 100 millió forintot meghaladó beruházás májusban indult, a VIVAnet saját szerverei pedig már augusztus óta a központ lakói.

0

Nagy kontrasztarányú LCD-monitorok a Delltől

2006. szeptember 22. 12:27

A világ legnagyobb PC-gyártója, a Dell bemutatta legújabb LCD-monitorjait, melyek nagy kontrasztaránnyal, láthatósági szöggel és 4-portos USB-elosztóval is rendelkeznek. A 17 hüvelykes Dell UltraSharp 1707FPV és a 19 hüvelykes 1907FPV LCD-monitorokat a specifikációkból valószínűsíthetően Samsung kijelzőkkel szerelték fel.

0

Garanciaidőn túl is javítják az első szállítmányokból származó Xbox 360 konzolokat

2006. szeptember 22. 11:36

[IGN] Több hónapnyi hallgatást és ködösítést követően a Microsoft elismerte, hogy nagyobb számban fordulnak elő meghibásodások a 2006. január 1. előtt piacra került Xbox 360 játékkonzolok között, mint az azóta piacra került modelleket tekintve. A redmondi óriás ezért garanciaidőn túl is javítja -- vagy jobb esetben cseréli -- azokat a konzolokat, melyek megbízhatatlanul üzemelnek, vagy a szokásos három piros ledes hibajelzéssel meghibásodnak. A Microsoft ugyanakkor mélyen hallgat arról, hogy pontosan milyen hibák miatt cseréli, vagy javítja ingyenesen ezeket a konzolokat.

0

Nokia: húzzuk ki a töltőt a konnektorból!

2006. szeptember 22. 11:30

[News.com/HWSW] Takarékoskodjunk az energiával, a mobiltelefon akkumulátorának feltöltése után húzzuk ki a hálózati adaptert a konnektorból -- figyelmeztet a Nokia vezetésével létrejött munkacsoport, amely a mobiltelefonálást szeretné környezetbarátabbá tenni.

0

Versenykorlátozó a még meg sem jelent Windows Vista?

2006. szeptember 22. 09:53

Az Adobe és a Symantec is arra kérte az Európai Bizottságot, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a Windows Vistába ne kerüljenek be bizonyos funkciók -- írta a Wall Street Journal.

0

Növekedő bevétel, csökkenő nyereség a Palmnál

2006. szeptember 22. 09:15

Enyhén nőtt a Palm bevétele a legutóbbi pénzügyi negyedévben, a vállalat azonban csökkenő profitot volt kénytelen elkönyvelni. A Treo okostelefonok gyártójaként a cégnek egyre erősebb versenytársakkal kell szembenéznie.

0

Új PCTV tunerek a Pinnacle Systems kínálatában

2006. szeptember 21. 15:43

[Clubic, Engadget] A Pinnacle Systems újabb tévétunereket indított útjára: a pendrive méretű, földfelszíni digitális tévéadások (DVB-T) vételére alkalmas mini tunerjének felfrissített változata már a nagyobb sávszélességű, HD-adások vételére is alkalmas. A PCTV HD Pro Stick egy távirányító és egy teleszkópos antennával együtt körülbelül 130 dollárnak megfelelő összegért vásárolható meg októbertől.

0

Kelet-Európa a digitális tévék gyártói bázisává alakul

2006. szeptember 21. 15:32

[Czech Business Weekly/HWSW] A Toshiba és a Sony is újabb kelet-európai LCD-tév égyárak létesítése mellett döntött, melyek révén a világ legnagyobbjának számító európai piacon támadó keresletet kívánják kielégíteni. A beruházások mértéke egyenként több tízmillió euróra rúghat, és több ezer ember számára teremtenek munkalehetőséget.

0

Középiskolai tanárokat tanít az Oracle

2006. szeptember 21. 13:38

A nyár végén újabb 8 magyar középiskola 10 tanára vett részt a Tallinni Műszaki Egyetemen az Oracle Akadémiai program intenzív kurzusán, amelynek elvégzése után ősztől kezdik meg az iskolákban az adatbázis-tervező és programozó képzést, amelyen a diákok térítésmentesen vehetnek részt.