híreink

Év

0

Erős negyedévet zárt a HP

2006. november 20. 09:18

Nyilvánosságra hozta október 31-én véget ért negyedik pénzügyi negyedévének eredményeit a Hewlett-Packard. A világ második legnagyobb informatikai vállalata enyhén emelkedő bevételről és jelentősen javuló nyereségről számolt be, az összes divízió kitűnően teljesített.

0

Megkezdte Amerika meghódítását a PlayStation 3

2006. november 17. 14:45

Ma kétségkívül megállt egy pillanatra az Egyesült Államokban az élet: japán után ma Amerikában is elstartolt a Sony következő generációs konzolja. Míg Japánban maximum lökdösődtek az emberek -- ez is rendkívüli eseménynek számított --, a tengerentúlon már a fegyverek is előkerültek: nem csak sorban állókat inzultáltak, hanem üzleteket is raboltak az új konzolért. Miközben az előrendelőknek sem jut elegendő konzol -- egyes hírek szerint 400 ezer darab helyett csupán 250 ezer darab érkezett meg a startra --, egy dolog biztos: a PlayStation 3 elkezdte Amerika meghódítását.

0

Két digitális tévétuner a Terratec új pendrive méretű eszközében

2006. november 17. 12:46

Amikor azt hinnénk, hogy ennél kisebb már nem nagyon lehet, a gyártóknak mindig sikerül pozitív csalódást okozniuk. Amikor megjelentek az első pendrive méretű tévétunerek, melyekkel digitális földfelszíni tévéadásokat lehetett fogni, valósznűleg nem gondoltuk, hogy rövid időn belül akár kettő vevőt is képesek ekkora méretbe belezsúfolni.

0

Könnyebbé teszi okostelefon-flották kezelését a Nokia megújult szoftvercsomagja

2006. november 17. 11:47

Frissült a Nokia Intellisync Device Management szoftvere: az új változat már támogatja a Microsoft Exchange ActiveSync beállításokat az S60 3rd Edition és a Symbian operációs rendszereken alapuló Nokia Eseries készülékcsaládon -- a Nokia E50-en, E60-on, E61-en és az E70-en --, valamint a Windows Mobile 5.0 platformot használó eszközökön, például a Palm Treo 700 W és a Motorola Q készülékeken is.

0

Több mint 300 dollárt veszít a kisebbik PlayStation 3 konzolon a Sony

2006. november 17. 10:44

[Clubic.com] Az amerikai piackutató vállalat, az iSuppli nem volt rest, s rögtön darabjaira kapta az országban ma debütáló, Japánban múlt hét szombatja óta kapható (?) PlayStation 3 játékgépet. Az egyes komponensek becsült ára alapján gyorsan átlátható, hogy a konzolon jelenleg hatalmas összeget veszít a Sony.

0

Harmincöt éve született meg a mikroprocesszor

2006. november 16. 16:20

Kedves Olvasó, legyen szíves, álljon fel, és úgy olvassa el: 35 éves a mikroprocesszor. Ellentmondásosnak tűnik, hogy miközben mára mindennapi életünk alapul a számítógépek, így a mikrochipek működésére, addig létezésüket teljesen magától értetődőnek, természetesnek tartjuk. Egy biztos, a világ mikroprocesszorok nélkül messze nem olyan lenne, mint amilyennek ma ismerjük.

0

Trend Micro: továbbfejlesztett védelem az okostelefonokra

2006. november 16. 16:19

A Trend Micro bejelentette, hogy máris elérhető a Trend Micro Mobile Security biztonsági szoftver legújabb, 3.0-ás változata. Az alkalmazás továbbfejlesztett biztonsági funkciói révén átfogó védelmet nyújt a hackerek, az illetéktelen behatolások, valamint a rosszindulatú mobilprogramok és a nem kívánt SMS-ek ellen windowos készülékeken, 2007-től pedig Symbian platformon is.

0

Ajándék La Fonera routert mellékel az SMC telefonjához a Skype

2006. november 16. 14:00

Különleges akcióban terjeszti az SMC VoIP-telefonját az internettelefon egyik nagyágyúja, a Spype: a beépített Skype-klienssel rendelkező, mobiltelefonra hajazó, Wi-Fi-n keresztül teljesen önállóan is használható Skype-telefonhoz most egy ingyenes La Fonera routert mellékelnek.

0

Exchange 2007: az első, kizárólag 64 bites Microsoft szervertermék

2006. november 16. 11:28

[HWSW, Barcelona] A Tech-Ed IT Forum látogatói számos újdonságot megtudhattak a Microsoft Exchange Server hamarosan érkező új változatáról. A november 30-án bejelentésre kerülő, de csak decembertől elérhető szoftver lesz a Microsoft első olyan szerverterméke, amelyből kizárólag 64 bites kiadás készül. Amint arról korábban beszámoltunk, a redmondi cég szerverszoftverei -- pár kivételtől eltekintve -- a jövőben kizárólag 64 bites verzióban lesznek elérhetők.

0

A szórakoztatóelektronika lesz az idei karácsony slágere is

2006. november 16. 10:59

[News.com] A Consumer Electronics Association elemzői szerint az idei év további növekedést hozhat a szórakoztatóelektronikai iparág szereplő számára: míg 2002-ben csak 98,4 milliárd dollárt költöttek ilyen termékekre a vásárlók világszerte, idén már 140 milliárd dolláros összbevételre számíthatnak a gyártók. Az előrejelzések szerint jövőre tovább nőhet piac, akár 149,3 milliárd dolláros bevételt is elérhet.

0

Kezdőknek ajánlja legújabb tükörreflexes fényképezőgépét a Nikon

2006. november 16. 09:30

[Engadget] Az előzetes várakozásoknak megfelelően -- éppen időben, a nagy karácsonyi vásárlások megkezdése előtt -- piacra dobta legújabb, belépő szintű digitális tükörreflexes fényképezőgépét a Nikon. A viszonylag kompakt, kisméretű gépet azoknak szánja a vállalat, akik kinőtték az egyszerűbb digitális fényképezőgépek kereteit, de sokallják a félprofesszionális tükörreflexesek árát.

0

Kína megengedte a wikizést polgárai számára

2006. november 15. 16:22

[The Wall Street Journal] Mindenféle előzetes bejelentés vagy magyarázat nélkül a kínai kormányzat a napokban hozzáférhetővé tette a Wikipédiát az ország internetező lakossága számára, amely ezt követően robbanásszerű növekedést tapasztalt a regisztrációk és kínai nyelvű cikkek terén -- írja a Wall Street Journal. A messze földön híres netcenzúrája miatt Kína egy francia jogharcos szervezet szerint az internet egyik legfőbb ellenségének számít.

0

A világ 500 legerősebb számítógépe

2006. november 15. 15:16

Nincs változás a világ legerősebb szuperszámítógépeit tartalmazó Top500 lista élén. A novemberi összesítésben ismét, immár harmadszorra az amerikai Energetikai Minisztérium alá tartozó Lawrence Livermore National Laboratoryba telepített IBM BlueGene/L tetszeleg a világ legszuperebb számítógépeként.