Teljesítmény alapján rúg ki kétezer embert a Microsoft
Egyszámjegyű leépítést tervez a Microsoft egyes osztályokon, amit az alkalmazottak teljesítményértékelése után fog végrehajtani. Ugyan a munkaerőállomány kevesebb mint egy százalékát érinti majd a lépés, az összesen 228 ezer főből így is több mint kétezren búcsúzhatnak. Mindeközben a Microsoft közel 38%-os nettó bevételi marzsa közelíti a legmagasabb értéket a kétezres évek eleje óta. A korábbi elbocsátási körök ehhez képest bátrabbak voltak, 2023-ban például 10 ezer munkavállalóval lett „könnyebb” a vállalat.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
2025 elejére a Microsoft kapcsolata meggyengült az OpenAI startuppal, melyet több mint 13 milliárd dollárral támogatott eddig. Többek közt a partnerség is hozzájárult ahhoz, hogy a cég értéke tavaly elérte a 3 billió dollárt. A nyár folyamán viszont a redmondiak felvették versenytársaik listájára az AI startupot „együttműködési feszültség” miatt.
Egyelőre az OpenAI technológiájára építkező Microsoft 365 Copilot termék sem terjedt el az üzleti felhasználók körében, a bennfentesek kifejezetten lassúnak találják a tempót. A Microsoft Azure felhőből származó bevételek növekedése azonban az előrejelzések felgyorsul az idei év első felében a megnövekedett mesterségesintelligencia-infrastruktúra-kapacitás miatt.
Via The Information.