MI-Jézus gyóntat egy svájci kápolnában
A katolikus egyház és a mesterséges intelligencia mondhatni régi jó barátok, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Vatikán már 2020-ban aláírt egy egyezményt az IBM-mel és a Microsofttal az etikus AI-használatról. Aztán persze sorra jöttek a breakelő, rendőrök elől menekülő, pufajkában feszítő Ferenc pápáról az AI-által generált képek, melyek eleinte jó poénnak tűntek, de valószínűleg az egyház azért nem egészen így képzelte el az etikus AI-használatot.
Egy kis svájci kápolna plébániája a helyi egyetemmel karöltve most egészen új felhasználási módját találta meg a mesterséges intelligenciának: a hívek a gyóntatószékben nem a papnak, hanem egy AI által generált Jézus figurának gyónhatnak, illetve fel is tehetnek neki tetszőleges kérdéseket az életről, a világmindenségről és persze elsősorban a hitről.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az AI-Jézust az Újtestamentumból tanította fel a Luzerni Alkalmazott Tudományok és Művészeti Egyetem Immersive Realities kutatólaboratóriuma, vagyis a chatbot tudása elsősorban teológiai alapokon nyugszik.
Bár a plébánia először erkölcsi-etikai alapokra hivatkozva kissé idegenkedett a technológia ilyen téren történő felhasználásától, végül a tesztek bebizonyították, hogy a félelem alaptalan, a robot által adott válaszok minden szempontból megfelelnek az egyház tanainak.