Semmi sem menti meg a világot az AI-influencerektől
A mesterséges intelligencia és az influencer szavak viszonylag ritkán fordulnak elő egy mondatban, ez azonban máris változhat, hiszen lapértesülések szerint rövidesen akár virtuális véleményvezérek is lyukat beszélhetnek majd az ember hasába a TikTokon.
A The Information legalábbis úgy tudja, hogy a ByteDance-hoz tartozó közösségi platform virtuális influencerei a hús-vér véleményvezérek egyfajta versenytársai lehetnek majd.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Az eszköz segítségével a hirdetők vagy a TikTokon értékesítők videós szpotok alapját adó scripteket írathatnak a mesterséges intelligenciával, illetve mindjárt létre is hozhatnak egy AI-által generált virtuális szereplőt, aki elmondja a nézőknek a főbb üzeneteket.
A lap forrásai szerint a TikTok jó ideje teszteli a funkciót, mely még nem áll teljesen készen az éles bevetésre, de legalábbis rosszabb értékesítési számokat hoznak a virtuális influencerek, mint a valódik - legalábbis egyelőre.