Azt is megméri az NMHH, ami még nem is létezik
Mérnökök idestova ötvenéves álma valósulhatott meg tegnap a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) újonnan épült hírközléstechnikai mérőkomplexumának átadásával, mely a hatóság elnöke szerint egyebek mellett jövőbeni tudományos és technológiai projekteknek lehet majd helyszíne, erősítheti a magyar szakhatóság nemzetközi kapcsolatait, valamint
hozzájárulhat a hatóság megbecsültségének további növeléséhez is.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
Koltay András az épület átadási ünnepségén tartott megnyitóbeszédében kiemelte, a mérőkomplexum létrehozását részben a naponta megjelenő új technológiák és szolgáltatások megjelenése is indokolta, így a most megnyitott laboratóriumokban értelemszerűen olyan eszközöket, berendezéseket is tesztelhetnek majd, melyek ma még nem is léteznek.
Az épületkomplexum tervezése még 2016-ban kezdődött, a 2020-as alapkőletétel után a létesítmény 2022-ben lett szerkezetkész - a beruházás megvalósulását több nem várt esemény, így a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború, illetve az ellátási láncok összeomlása is késleltette (az átadás-átvételt eredetileg 2021 elejére tervezték).
Az új épületben a TEMPEST-mérőképességes mérőlabor mellett egyebek mellett egy TIER3 besorolású adatközpont is található.