Zenei tehetségkutatóval kapott össze az S10 márkanéven a Samsung
A jog malmai néha meglehetősen lassan őrölnek, legalábbis beszédes, hogy most született bírósági ítélet egy négy évvel ezelőtt piacra került Samsung csúcsmodell, a Galaxy S10 márkahasználatával kapcsolatban. A koreaiakat a hasonló nevű zenei tehetségkutató és tehetséggongozó cég, az S10 Entertainment and Media LLC perelte be, amiért szerintük az összetéveszthető márkanevek súlyos károkat okoztak a társaságnak.
![galaxy_s10](https://www.hwsw.hu/kepek/hirek/2023/03/galaxy_s10.jpg?1679391550130)
Hello, itt az idei SYSADMINDAY! Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.
Az S10 beadványa szerint az ügyfeleket a nevek egyezősége mellett az is összezavarta, hogy a Samsung feltűnően hasonló logotipográfiát használt a márkanév feltüntetésekor.
Ennek végül az lett az eredménye, hogy az S10 különböző közösségimédia-felületeit ellepték a Samsung vadonatúj csúcsmobilja iránt érdeklődők, ami aztán a beadvány szerint végül szinte teljesen elértéktelenítette az ügynökség közösségimédia-felületeit, elsősorban annak Instagram-fiókját.
A bíróság ugyanakkor mindezen feltételezéseket nem látta bizonyítottnak, így a perben hétfőn az alperes javára döntött, mely a testület megítélése szerint azóta már hosszú évek távlatában használta a "Galaxy S" termékmegjelölést.