Egyedül az okostelefonjára támaszkodva futott kilométereken át egy vak hosszútávfutó
Sikeresen lefutott egyedül, vezető nélkül egy 5 kilométeres - vagyis nagyjából egy "szigetkörnyi" etapot egy harminc éve vak hosszútávfutó féri New Yorkban, akinek elege lett abból, hogy a tempóját a segítőihez kellett igazítani. Thomas Panek ezért egy évvel ezelőtt a Google-hez fordult, hogy a céggel közösen egyfajta inverz-hangasszisztens jelleggel olyan szoftvert fejlesszenek, mely egy okostelefon és egy headset segítségével hangutasításokkal kalauzolja a vak futót a futópályán.
Project Guideline: Can Technology Help A Blind Runner Navigate?
Még több videóÜnnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az egy év alatt kidolgozott kísérleti rendszer a futó testére rögzített okostelefon kameraképet elemzi, pontosabban a futópályára festett vonalat vizsgálja és annak pályáját közvetíti a headseten keresztül. A kísérlet első fázisában a rendszer egy fedett oválpályán tesztelték, ahol Panek nyolc kört tett meg mindenféle segítség nélkül, ezt követően a tesztet a megszokott futóhelyszínen, a Central Parkban folytatták, ahol számos új változóval (pl. időjárás, fényviszonyok) kellett számolni - végül a rendszer most vált képessé arra, hogy a Panek régi álma beteljesüljön, és újra segítség nélkül futhasson.