:

Szerző: Koi Tamás

2020. november 20. 14:35

Leszerelik a világ legismertebb rádióteleszkópját

Leszerelik a világ harmadik legnagyobb rádióteleszkópját, az Arecibo Obszervatóriumot, mely éveken keresztül gyűjtötte a világűrből érkező rádiójeleket, melyet a SETI@home programban résztvevők a világ egyik legnagyobb és legkorábbi crowdsourcing-projektjében elemeztek.

A Földön túli intelligencia kutatásának egy ikonikus bástyája, vagy alapja tűnhet el rövidesen véglegesen, miután a Puerto Ricóban található, 57 évvel ezelőtt átadott Arecibo Obszervatóriumot üzemeltető National Science Foundation (NSF) úgy döntött, nem költ többet az utóbbi hónapokban súlyos károkat szenvedett rádióteleszkóp megmentésére.

Az Arecibo Obszervatórium, a világ harmadik legnagyobb rádióteleszkópjaként leginkább arról volt híres, hogy a központ által fogott rádiójeleket küldték szét világszerte annak a több tízmillió felhasználónak, akik önként bocsátottak számítási kapacitást az adás analizálására, értelmes élet jelei után kutatva. A létesítmény emellett több hollywoodi produkcióban is megjelent fennállása során.

arecibo-telescope

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az óriási, természetes víznyelőbe süllyesztett rádióteleszkópban az évtizedek során a hurrikánok több ízben is jelentős kárt okoztak, legutóbb a 2017-es Maria hurrikán elvonulását követően volt szükség egy 14 millió dolláros nagygenerálra. Az obszervatórium sorsát végül egy idén augusztus 10-én bekövetkezett baleset pecsételte meg, amikor a 900 tonnás platformot tartó egyik főkábel elszakadt, 30 méteres lyukat ütve az antennatányéron.

A helyreállítási munkálatok megkezdése előtt, november 7-én egy másik főtartó kábel is elszakadt, így a karbantartó mérnökcsapat az Amerikia Hadsereg szakembereivel folytatott konzultációt követően november 19-én úgy döntött, hogy a további, katasztrofális kimenetelű balesetek elkerülése érdekében le kell bontani a létesítményt (az Arecibo Obszervatóriumban bekövetkezett eddigi balesetek során szerencsére nem történt személyi sérülés).

a címlapról