Vége a Segwaynek
Csaknem húsz év után végleg búcsút kell inteni a Segwaynek, attól a két keréken guruló, alapvetően egyensúly-áthelyezéssel irányítható városi elektromos járműtől, melynek 2001-es megjelenésekor nagy jövőt, konkrétan a városi közlekedés megreformálását jósoltak.
A koncepció eleinte tényleg jónak tűnt, de a meglehetősen drága eszköz, illetve a szokatlan vezetési módból eredő sorozatos balesetek nem segítették kimondottan az elterjedését. A gyártócéget végül 2015-ben megvette az egyik kínai rivális, a Ninebot, de az akkora már gomba mód szaporodó e-rollerek végül megadták a kegyelemdöfést a járműkategóriának.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Segway híres balesetek révén is beírta magát a történelembe, így például 2003-ban látványosat bukott vele az Egyesült Államok akkori elnöke, George W. Bush, nem sokkal előtte pedig az alelnök, Dick Cheney is. Az egyik legnagyobb nyilvánosságot kapott Segway-baleset a 2015-ös atlétikai világbajnokságon történt, amikor a kétkerekű járművön közlekedő operatőr elütötte a 200 méteres sprintgyőzelme után önfeledten ünneplő Usain Boltot.