Szerző: Koi Tamás

2019. május 8. 13:50

Csúszhat a Vodafone-UPC egyesülés

Az egyik versenytársát előnyben részesítő engedményt vállalt a Vodafone Csoport a német piacon annak érdekében, hogy az Európai Unió jóváhagyja a brit távközlési multi és a Liberty Global közt létrejött, négy európai piacra - köztük a magyarra - kiterjedő felvásárlási megállapodást.

Az eredetileg tervezetthez képest csak valamivel később, június eleje helyett július elején-közepén hozhatja meg az Európai Bizottság a végső döntést arról, jóváhagyja-e a Vodafone Csoport számára, hogy mintegy 18,4 milliárd euróért cserébe felvásárolja a Liberty Global négy európai leányvállalatát - köztük a UPC Magyarországot. Hogy a legfelsőbb uniós versenyügyi szervnél átmenjen az üzlet, a Vodafone engedményt tett a legnagyobb érintett piacon, Németországban - a Bizottságnak most a megadott határidőig a versenytársak, a fogyasztók és más piaci érdekeltek bevonásával azt kell vizsgálnia, hogy a verseny az újonnan vállalt feltételek szerint is torzulhat-e.

A Vodafone a héten egyezett meg a spanyol kézben lévő Telefónica Deutschlanddel arról, hogy a verseny élénkítése érdekében utóbbi nagykereskedelmi modellben értékesítheti az egyesülő vállalatok különböző kábeles szolgáltatásait. A német vezetékes távközlési piacon a Telefónica így is utolsó szereplőként kulloghat majd, jelenlegi, 6%-os piaci részesedésével az egyesülő Vodafone és Unitymedia 34%-a és a piacvezető Deutsche Telekom 40%-a mögött. A nagykereskedelmi megállapodás ezzel együtt hozzájárulhat ahhoz, hogy a spanyol cég megfordítsa szerencséjét Németországban, és valamelyes visszatornássza magát a vezetékes szegmensben, ahol fénykorában, 2006-ban 12%-on állt piaci részesedése. A Telefónica egyébként jelenleg is rendelkezik élő nagykereskedelmi szerződéssel: a cég a Deutsche Telekom xDSL termékeit értékesíti ebben a modellben.

liberty_voda

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Hónapok óta nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottság versenyügyi szervének akadnak bizonyos aggályai a Vodafone Csoport és a Liberty Global közt tavaly megkötött felvásárlási megállapodással kapcsolatban, melynek értelmében a Vodafone megszerezné a Liberty Global helyi érdekeltségét négy európai piacon, Németországban, Csehországban, Magyarországon és Romániában. Március közepén brüsszeli források még arról számoltakbe, hogy a Bizottság által tavaly decemberben indított átfogó vizsgálat lezárásával komoly kötelezettségvállalások elé nézhetnek a felek - úgy tűnik azonban, hogy a Vodafone és a Liberty számára kedvezőbb végkifejlete lehet az ügynek.

A Bizottság tavaly decemberben, elsősorban német nyomásra indított átfogó vizsgálatot a tavaly májusban bejelentett deal kapcsán, miután felmerült, hogy a felvásárlás a német és cseh piacokon korlátozná, csökkentené a versenyt. A csomag kétségtelenül legértékesebb tagja a Liberty Global német leányvállalata, mely Unitymedia néven kínál kábeles szolgáltatásokat (kábeltévé, vezetékes internet és telefon) több német tartományban a Vodafone Németország versenytársaként, emellett a cég viszonteladója a Telekom Deutschlandnek.

Tekintve, hogy a tavaly májusi megállapodás deklaráltan egy csomagban tekint a négy értékesített leányvállalatra, ezért korábban felmerülhetett, hogy ha a két kifogásolt piac (Németország és Csehország) közül akár csak az egyikre vonatkozóan nem tudnak időben megállapodásra jutni a felek az EU-val, az kihat a másik két érintett országra, vagyis Magyarországon is csak később egyesülhet a két cég.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.