:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. január 24. 11:30

Hibázott-e a Yahoo?

Inkompetens vagy hazug-e a Yahoo? Tömören összefoglalva erre a kérdésre deríthet fényt az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálata.

A Yahoo háza táján vizsgálódik a SEC, avagy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága - számolt be a Reuters hírügynökség. A bizottságot elsősorban az érdekelheti, hogy a vállalat korábbi állításával szemben tudott-e a tavaly napvilágot látott két, elképesztő méretű adatlopásról. A tőzsdefelügyelet számára a cég részvény árfolyamának korábbi alakulása miatt fontos a nyomozás, ugyanis nem zárható ki, hogy a botrány és az azzal járó értékcsökkenés miatt a cég elhallgatta a komoly károkat okozó lopások tényét.

A vizsgálat szükségességére még Mark Warner demokrata szenátor hívta fel a figyelmet, a politikus szeptemberben kérte az SEC-t, hogy indítson nyomozást az ügyben. Ezt követően a bizottság decemberben kért be dokumentumokat Yahoo-tól, amiből arra próbál rájönni, hogy a vállalat beszámolója megfelelt-e a hatályos értékpapír törvényeknek, amely szerint a tőzsdén szereplő cégeknek kötelező tájékoztatást adni a jelentősebb adatszivárgásokról. Ennek ellenére nem példa nélküli, hogy a cégek elhallgatják ezeket - derült ki a Reuters egy néhány évvel ezelőtti vizsgálatából.

A SEC nyomozásának szükségessége nehezen vitatható, pláne annak fényében, hogy a Yahoo épp tavaly július végén állapodott meg a vállalat értékesítéséről, amelynek értelmében a cég, pontosabban annak kereséssel, a tartalommal és a kommunikációval foglalkozó részlegei és kapcsolódó szellemi tulajdonai és neve 4,83 milliárd dollárért a Verizonhoz vándorolnak. Azóta viszont sorra derültek ki a Yahoo-adatszivárgások, először az 500 millió felhasználót érintő 2014-es ügy, majd pedig az egymilliárd károsultat felsorakoztató 2013-as botrány, és közben még az is napvilágot látott, hogy a cég külön szoftvert fejlesztett a postafiókok üzeneteinek folyamatos monitorozásához az amerikai hírszerzés kérésére.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A Verizon hivatalosan még nem jelezte a vásárlástól elállási szándékát, de a Bloomberg korábbi információi szerint egy csapat már vizsgálja a károkat, és az esetleges értékcsökkenés mértékét, melynek a történtek fényében már legfeljebb csak a mértéke körül lebeghet kérdőjel, vagyis az előzőleg kialkudott árat a mobilcég nem fogja kifizetni. Annyi már biztosra vehető, hogy emiatt az akvizíció csúszik, a tranzakció befejezését eredetileg első negyedévre várták, a Yahoo legfrissebb jelentése szerint viszont már csak a második negyedévben zárulhat le.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról