Indulhat a Facebook munkakeresője
Gyorsan kihúzhatja a LinkedIn alól a szőnyeget a Facebook, amennyiben tényleg elindítja saját álláskeresős és álláskínálós megoldását. A cégnek minden rendelkezésére áll, hogy ezt sikerre vigye.
A Facebook mellett egyetlen közösségi hálózat tudott igazán sikeres lenni az elmúlt években, a LinkedIn. A cég már korán jól érzett rá, hogy szükség van egy "komoly" hálózatra, ahol az emberek csak a szakmai információkat, szakmai életútjukat szeretnék megosztani - és ahol tulajdonképp érték, hogy nem keveredik a családi/baráti és szakmai élet. A LinkedIn relevanciáját az is segítette, hogy a Facebook eddig nem nyúlt át, és nem kínált eszközöket szakmai profilok készítéséhez.
A TechCrunch által felfedezett új, egyelőre tesztelés alatt álló funkció teljesen átalakíthatja ezt a képet, és az (időközben a Microsoft által felvásárolt) LinkedIn alól akár ki is húzhatja a szőnyeget. A Facebook ugyanis egy új megoldással kísérletezik, a céges oldalakon immár megjeleníthető lesz a "Jobs", vagyis munkahelyek opció is. Ennél is fontosabb, hogy a meghirdetett állásokra fizetett hirdetés is kérhető - ez pedig a Facebook adu ásza.
A Jobs tab mellé tökéletes kiegészítő lehet a tavaly tesztelt szakmai címkék rendszere. Ez a LinkedIn "endorse" megoldására hajazva lehetővé teszi az ismerősöknek és barátoknak, hogy különböző képességek és készségek mentén ajánljanak, így (elvben) kirajzolódik, hogy ki miben jártas, miben számít szakértőnek. Ez jól passzol a Jobs mellé, mivel így jól célozhatóak lesznek a hirdetések is - a Java fejlesztői állást így tényleg csak azoknak dobná fel a gép, akik ebben bizonyos számú (vagy arányú) dicséretet szedtek össze.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A TechCrunch kérdésére a Facebook hivatalosan is megerősítette, hogy "a Facebookon tapasztaljuk, hogy sok kisvállalat a saját oldalán teszi közzé állásajánlatait, ezért indítottunk egy tesztet az oldalak adminisztrátorainak, ahol állásajánlatokat hozhatnak létre és jelentkezéseket fogadhatnak a jelöltektől".
Az új felület lehetővé teszi, hogy a cég formális állásajánlatot tegyen közzé, olyan részletekkel, mint hogy rész- vagy teljes munkaidős állásról van-e szó, milyen bérezést kínál, illetve természetesen a munkahely nevét és a munkaköri leírást. Fontos, hogy erről a felületről lehet jelentkezni is az állásra, ilyenkor egy űrlapot dob fel a rendszer, ahol azonban a legtöbb mezőt a Facebook előre ki is tölti a jelentkező saját profiljáról származó információkkal. A beérkező jelentkezések kezelésére és szortírozására még nincs jó megoldás, ezek egyelőre sima, az oldalnak küldött üzenetként jelennek meg.
A fontos versenyelőny persze a Facebook egészen elképesztő elérése, a hírfolyam ugyanis egészen egyedülálló hirdetési felületet jelent, ezt monetizálná az új megoldással tovább a cég. Ami a kezdeményezésben meglepő, hogy ennyi ideig tartott meglépni: az egyik legnépszerűbb és legjövedelmezőbb hirdetési forma ugyanis pont az állásajánlatoké, nem véletlen, hogy a LinkedIn is jól keresett ezen.
Az egyelőre nem világos, hogy a most tesztelt Jobs felület, illetve a profilcímkék mikor fordulnak élesbe. És persze az sem zárható ki, hogy hosszabb tesztelés után a Facebook úgy dönt, hogy ezt a szolgáltatást nem indítja el.