Perelik a Valve-et a franciák
A steamen vásárolt játékok ismételt eladása kapcsán fordult bírósághoz egy francia fogyasztóvédelmi csoport. A Valve-t támadó szervezet szerint a letöltött szoftverek gazdasági szempontból nem különböznek a fizikai adathordozón vásárolt termékektől, így a viszonteladás terén is hasonló lehetőségeket kell melléjük biztosítani.
Tűz alá került a Valve, a fejlesztőcéget ezúttal a Steam kapcsán egy francia fogyasztóvédelmi csoport, az UFC-Que Choisir fogta perbe, mondván a vállalat szoftverboltja, illetve annak felhasználási feltételei szembemennek az európai szabályozásokkal, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy túladjanak a különböző, korábban megvásárolt digitális javakon.
A kérdés nem most kerül először bíróság elé az öreg kontinensen, azzal kapcsolatban ráadásul az elmúlt években ellentétes döntések is születtek: 2014-ben egy német bíróság, ugyanebben az ügyben a Valve javára ítélt, két évvel korábban ugyanakkor az Európai Unió Bírósága egy az Oracle-t érintő, nagyon hasonló ügyben a "használt" digitális termékek eladása mellett foglalt állást.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A 2012-es ügy során a bíróság kimondta, nincs különbség aközött, hogy egy adott szoftver CD-ROM-hoz vagy DVD-hez hasonló fizikai adathordozón vagy letöltésen keresztül cserél gazdát, gazdasági szempontból ezek eladása egyenértékűnek tekinthető - vagyis a vásárló ugyanolyan jogokkal rendelkezik mindkét esetben, beleértve a használt licenc továbbértékesítését is. A francia jogvédők is hasonlóan érvelnek, mondván, semmi nem gátolja meg a felhasználókat, hogy továbbadjanak a játékokat tartalmazó DVD-ken, így érthetetlen, miért nincs módjuk ugyanerre az online megvásárolt szoftverek esetében.
A szervezet emellett azt is kifogásolja, hogy a Valve a felhasználási irányelvek alapján bármilyen, a felhasználók által létrehozott, Steamen közzétett tartalmat szabadon használhat. Az UFC-Que Choisir szerint ez élesen szemben áll a készítők szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogaival. A periratban a fentieken túl a csoport arra is felszólítja a céget, hogy utalja vissza a felhasználóknak Steam Wallet virtuális pénztárcáikban tárolt összeget, ha törlik Steam fiókjaikat, illetve a szolgáltatás biztonságával kapcsolatban is aggályainak adott hangot, kiterjedtebb felelősségvállalásra szólítva fel a céget. Utóbbi egyébként nem meglepő, miután a Valve saját bevallása szerint havonta 77 ezer Steam fiókot törnek fel.
Az Egyesült Államokban jelentősen könnyebb a vállalatok helyzete, (és nehezebb a felhasználóké) ahogy arra az Ars Technica is rámutat, az USA-ban már több a fentiekhez hasonló ügyet is elkaszálták a bíróságok a cégek javára. Az egyes szoftverek kiadói itt arra hivatkoznak, hogy termékeiket a vásárlók nem megveszik, csupán licencelik, így nem ugyanazok a szabályozások vonatkoznak rájuk, mint a hagyományosan megvásárolt javakra.
A Valve egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az ügy kapcsán.