:

Szerző: Voith Hunor

2015. május 26. 13:50

Dobja a Mozilla a Firefox OS életképtelen stratégiáját

Teljesen átgyúrja a 2013-ban piacra dobott Firefox OS-hez kapcsolódó stratégiáját a Mozilla. Az irányváltásnak szervezeti átalakításokkal már egyértelmű jelét adta a cég, most pedig kiszivárgott egy belső tájékoztató, ami alapján lezárul egy sikertelen korszak. A rendkívül olcsó, de egyben kritikán aluli teljesítményt és felhasználói élményt kínáló készülékek helyett a Mozilla olyan eszközök fele mozdul el, amit az emberek szívesen használnának – akár jóval magasabb árszint mellett is.

Nem kellett túl sokat várni arra, hogy kiderüljün, a Mozilla milyen koncepció mentén tervezi tovább vinni a mobilos Firefox OS fejlesztését. Néhány héttel azt követően, hogy a cég bejelentette, két év után távozik Rick Fant mobilfejlesztésekért felelős alelnök, a CNET megszerzett egy belső tájékoztató levelet, melyben a Mozilla vezérigazgatója, Chris Beard ismerteti a mobil operációs rendszer jövőjére vonatkozó terveket – az új stratégia a hangzatos Ignite (begyújt, lángra kap) nevet kapta.

Az email alapján a Mozilla gyakorlatilag teljes kudarcnak ítélte meg az eddigi irányt, és radikális lépéseket tesz azért, hogy megpróbáljon új lendületet adni a Firefox OS-nek. A butatelefonok szintjére belőtt ár – 25 dollár, jelenlegi árfolyamon mintegy hétezer forint – nem volt elég ahhoz, hogy valós igényt és keresletet generáljon a néhány Firefox OS-es modell iránt a célpiacként meghatározott fejlődő országokban. Ezekben a régiókban ugyanis az okostelefonok sok felhasználó esetében nem csak első, de elsődleges “számítógépüknek” is minősülnek, és ilyen szerepkör betöltésére a jelenleg elérhető Firefox OS-es készülékek teljesen alkalmatlannak bizonyultak.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Arról nem is beszélve, hogy néhány tíz dollárral drágábban egy androidos (de a Microsoft brute force mobilpiaci stratégiájának köszönhetően akár windowsos) okostelefon nem csak jobb teljesítményt, gördülékenyebb felhasználói élményt és több funkciót, de hatalmas app-ökoszisztémát is kínál. A Mozilla stratégiája a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve, mert a cég egyszerűen alábecsülte a normális mindennapi használhatóság és túlbecsülte az árérzékenység fontosságát.

Az Ignite keretében a cég inkább a “meggyőző” funkciókat fogja előtérbe helyezni, hogy olyan Firefox OS-es készülékek kerülhessenek a piacra, amelyek vonzó alternatívát jelenthetnek a nagy platformokkal szemben - áll a belső tájékoztatóban.

Ez viszont legalább ugyanannyira, vagy még nehezebb lesz, mint a radikális árszintbeli megkülönböztetés, ugyanis a nagyobb platformok, ökoszisztémák mára gyakorlatilag behozhatatlan előnyre tettek szert. Ha pedig a termékdifferenciálás hangsúlya erre a területre tevődik át, a Mozillának olyasmi(ke)t kell nyújtania, ami egyedi és hasznos – mindezt úgy, hogy azért az árszint sem száll el, hiszen az nyilvánvaló, hogy a közép és felső kategóriában semmi keresnivalója a Firefox OS-nek.

A nyíltság, a platformfüggetlen webes szolgáltatások pedig közben egyre kevésbé vonzóak a milliárdos telepített bázissal rendelkező iOS és Android platformokra fejlesztők számára, ahogy ma már ezen két platform felhasználói is egyre ritkábban futnak bele a korlátokba, kevés kivételtől eltekintve a legtöbb app vagy szolgáltatás hosszú távon mellőzi az exkluzivitást. (Persze a Windows Phone és a BlackBerry 10 felhasználóinak erről bizonyára markánsan más a véleményük.)

Azért, hogy az ökoszisztéma terén tátongó hiányosságait valahogy pótolja, a Mozilla tervei szerint a Firefox OS a jövőben bizonyos androidos alkalmazások futtatását is lehetővé fogja tenni – nem a Play Store teljes kínálatáét, hanem a legfontosabb hiánycikknek ítélt appokét. Beard a levélben azt írja, ezzel nem vész el a webes fókusz, a nyíltság, a platformfüggetlenség továbbra is kiemelten fontos tényező lesz, viszont a Mozillának jelenleg muszáj engednie elveiből, hogy betömje a lyukakat a felhasználói elvárások és saját kínálata között. A megoldás műszaki részleteiről egyelőre semmilyen részlet nem szivárgott ki.

Az emailből az is kitűnik, hogy a szintén Ignite nevet viselő új Firefox OS buildek az eddiginél hatékonyabb offline használatot tesz majd lehetővé, más, internetkapcsolattal rendelkező eszközöket is támogatni fog (Vajon ez egy mozillás IoT-kezdeményezésre utal?), és a szoftverfrissítések terén is javulást ígér a Mozilla. A cég a fejlesztésben – a Microsofthoz hasonlóan – a jövőben jobban szeretne támaszkodni a visszajelzésekre, ezért direktben elérhetővé fogja tenni a technikai előzeteseket unlockolt androidos készülékekre.

a címlapról