Segített a gyengülő jen, de így sem teljesít a Sony
Képtelen pénzzé tenni legendás márkáját a Sony, a konzumet üzletágak egyre mélyebbre ássák a céget. A tartalomgyártás és a képérzékelők viszont jól teljesítenek, erre építheti a cég a jövőbeni stratégiáit.
Szerényen emelkedő bevételről és lassan zsugorodó veszteségről számolt be a Sony. A cég első naptári negyedévre vonatkozó pénzügyi kimutatása szerint a bevétel 3,6 százalékkal, 16,3 milliárd dollárra nőtt, míg a veszteség 895 millió dollárra rúgott, szemben az egy évvel ezelőtt 950 millió dollárnyi mínusszal. A helyzetet tovább rontja, hogy a Sony eredményét a negyedévben jelentősen segítette az erős dollár, amely a bevételeket emelte, miközben a költségek jelentős része jenben keletkezik - a cég kimutatása szerint ez a hatás 916 millióval emelte a bevételeket, bele se érdemes gondolni, hogy enélkül milyen eredményeket ért volna el a vállalat.
A jók és a rosszak
A részlegek közül messze a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó divízió teljesített a legjobban, az erősödő dollár miatt a jenben számoló Financial Services különösen nagy üzemi eredményt tudott elérni, 428 millió dolláros üzemi eredménye sem tudja azonban betömni például a mobilgyártás által ütött lyukat. Szintén a húzóágazatok között van a tartalomgyártó részleg, amely kifejezetten sikeres negyedévet zárt, bevételeit 10 százalékkal tudta növelni.
Az új sikerágazat viszont egyértelműen a félvezetőipar, pontosabban a képérzékelő szenzorok piaca, amely éves szinten 37 százalékkal tudott nőni - igaz, a visszaforgatott bevételek miatt egyelőre üzemi eredményt nem termelt. A részleget az okostelefonokba szánt Exmor-R és Exmor-RS sorozatú érzékelők rendkívüli sikere állította pályára, ilyen érzékelők dolgoznak például az iPhone-okban és a Samsung Galaxy S6-ban is, persze a saját Xperiák is ilyen modulokat használnak. A részleg sikerén a Sony annyira felbuzdult, hogy stratégiai irányként jelölte meg a beszállítói státuszt, a konzumer piac fokozatos leépítése mellett inkább ide, a különböző komponensek gyártására kíván a cég fókuszálni.
És miért építené le máig népszerű márkáját a Sony? Erre válasz például a különösen aggasztóan teljesített a mobiltelefonokkal foglalkozó Mobile Communications divízió, amely 2,2 milliárd dolláros, szerényen, 1,2 százalékkal emelkedő bevétel mellett 462 millió dolláros üzemi veszteséget ért el, ráadásul úgy, hogy ezúttal nem voltak jelentős egyszeri költségek. Szintén üzemi szinten veszteséges a játékokkal foglakozó részleg is, amely stagnáló, 2,43 milliárd dolláros forgalom mellett is tudott 47 millió dollárnak megfelelő jent veszíteni. A PS4 ugyan nagyon sikeres a piacon, a bevezetéshez kötődő marketing-költségek azonban elviszik a bevétel jelentős részét, így hasznot nem tud a vállalat a részlegen realizálni. A harmadik konzumer szegmens, a szórakoztató elektronikával foglakozó Home Entertainment and Sound is bukott, stagnáló bevétel mellett számottevő, 175 milliós üzemi veszteséget könyvelt el.
Sony Xperia Z4 - egyelőre tervben sincs a globális rajt.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A kivonulás nem lenne váratlan lépés a Sonytól, a cég korábban ceremónia nélkül választotta le PC-gyártó üzletágát, amely a Vaio termékekért felelt. A sokéves szenvedés után a cég végül leválasztotta a részleget, amely független entitásként, és a japán piacra koncentrálva működik tovább. Könnyen elképzelhető, hogy további konzumer vonalak is hasonlóan járhatnak, a masszív veszteséget termelő telefongyártást már elkezdte visszaskálázni a cég, az alsóbb árszintekről pedig teljesen lemond. Ha ez a stratégia sem nyit utat a profitábilis működéshez, akkor az is elképzelhető, hogy búcsút inthetünk az Xperiáknak.
Tervek a következő pénzügyi évre
Tényleg visszafogja a belépő és középkategóriás telefonok gyártását a Sony, a vállalat mintegy 7 százalékkal zsugorodó bevételt, és gyakorlatilag nullszaldós működést vár a mobilos üzletágtól a cég. Az alacsony profittartalmú szegmensekből való kivonulás és az azzal együtt végrehajtott átszervezéstől a cég a költségek jelentős esését várja. A játékos üzletág az előrejelzések szerint nem fog növekedni, a kieső PS3 eladásokat azonban pótolni tudják a PS4-ből származó bevételek, így zsugorodásra sem számít a cég. A várakozás szerint ez a részleg vékony, szabad szemmel alig látható profitot termel majd - pontosan úgy, ahogy a most zárult évben.
Kiemelkedő teljesítményre számít ugyanakkor a cég a komponensgyártó (félvezetők, akkuk, stb.) és mozis részlegtől a Sony, mindkét esetben bőven 10 százalék fölötti növekedést prognosztizál a cég. A komponensek között elsősorban a képérzékelők teljesítettek jól, a termékkategória egészséges növekedési pályán mozog, az eladások pedig már a következő évre is kőbe vésettnek tekinthetőek. A tartalomgyártó részleget ezzel szemben a jen leértékelése és a tévés illetve digitális értékesítés fogja hajtani az előzetes számítások szerint.