:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. február 10. 09:50

Megegyezett a Samsung és a Microsoft

Valószínűleg újra fizet a Microsoft-féle szabadalmak után jogdíjat a Samsung, miután a két vállalat peren kívüli egyezséggel zárta az eljárást. A megállapodás részletei titkosak, nem tudni, hogy sikeres volt-e a Samsung újratárgyalási kísérlete.

Lezárult a Microsoft és a Samsung vitája a szabadalmakhoz kötődő licencdíjak ügyében, jelentette be a két vállalat közös közleményben. "A Samsung és a Microsoft örömmel jelenti be, hogy befejezte és rendezte vitás ügyét mind az amerikai bíróság, mind a nemzetközi kereskedelmi bizottság (ICC) előtt" - áll a rövid, másfél soros hivatalos közleményben. A kiegyezés feltételei nem nyilvánosak, így nem tudni, hogy a Samsung, vagy a Microsoft került-e ki győztesen a csatából.

Sokba kerül

A Samsung, mint a legtöbb nagy telefongyártó, minden értékesített androidos okostelefon után jelentős licencdíjat fizet a Microsoftnak. A peres iratokból az is kiderült, hogy mennyit: 2013 folyamán a cég 1 milliárd dollár körüli összeget utalt a Microsoftnak egy 2011-ben kötött szabadalmi licencelési megállapodás alapján. A licencdíjért cserébe a Samsung hozzáférést kapott a Microsoft különböző, az okostelefonok működéséhez kapcsolódó szellemi tulajdonához. A Samsung azonban egy ponton leállította a licencdíj fizetését arra hivatkozva, hogy a Nokia telefongyártó divíziójának megvásárlásával az eredeti szerződés érvényét vesztette. A cég stratégiája világos, a mobilpiacon megzuhanó Samsung igyekezett az eredetileg kialkudotthoz képest jobb feltételeket kiharcolni a redmondiakkal szemben, ehhez pedig minden kapaszkodót felhasznált.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A Microsoft akkor kiadott közleménye szerint a két cég igyekezett tárgyalásos úton elsimítani a nézeteltérést, az alkudozás azonban nem vezetett eredményre. Végül a Microsoft pert indított, mind a "normális" amerikai bíróságon, mind a gyorsabb ítélethozatallal kecsegtető ICC-nél (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara). Beadványában a Microsoft azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szerződés érvényességét és kötelezze fizetésre a Samsungot, mind az elmaradt licencdíjak, mind a jövőbeni kifizetések tekintetében.

A perrel párhuzamosan a két vállalat tovább folytatta az alkudozást, a bejelentés szerint sikerrel. A nagy kérdés, hogy a Samsungnak sikerült-e elérnie célját és mérsékelni tudta-e a telefononként fizetett licencdíjat, vagy a Microsoft győzedelmeskedett és a telefongyártói piacra való belépés ellenére maradt a korábban megállapított összeg. Erre sajnos nem tudjuk a választ, az új szerződés szövege és számai nem nyilvánosak.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról