Kipróbálható a Windows 10-es Office
Alig két héttel a bemutatás után már le is lehet tölteni az érintőképernyős felhasználásra optimalizált, az ősszel megjelenő Windows 10 operációs rendszerhez fejlesztett, WinRT-re portolt Word, Excel és PowerPoint appokat. A tesztverziókat egyelőre csak PC-re és Intel processzoros tabletekre lehet telepíteni, a telefonos (ARM-os) változat a következő hetekben lesz elérhető.
A Microsoft két hete, a Windows 10 bemutatására tartott rendezvényen demózta először a nagyközönség előtt a “touch-first” szellemében, azaz az érintőképernyős készülékekre fejlesztett és azok speciális kezelési szempontjait maximálisan szem előtt tartó, "univerzális", vagyis WinRT környezetre írt Office alkalmazásokat. A prezentációt tartó Joe Belfiore akkor azt mondta, hogy az appok tesztverziója néhány héten belül elérhető lesz, és a Microsoft tartotta a szavát, tényleg nem kellett sokat várni – a Windows 10 Technical Preview-t asztali PC-re, notebookra vagy inteles tabletre telepítő felhasználók már letölthetik a Word, Excel és PowerPoint triumvirátust a bétás Windows Store-ból. Az ARM-os verzió – ami telefonokon és ARM-os tableteken fog futni – néhány héten belül lesz elérhető.
Talán még nem későn
A Microsoftnak ezzel az Office-szal a Windows 8 megjelenésekor, vagy legkésőbb a Windows 8.1 kiadásakor kellett volna piacra lépnie. Annak ellenére, hogy a vállalatnál tisztában vannak vele, hogy Windows nélkül nincs Office, de legalábbis Word, Excel és PowerPoint nélkül, 2015 őszéig kell várni arra, hogy egy natív, az alapjaitól érintőképernyős felhasználásra tervezett csomaggal álljanak elő saját platformjukra – miközben iOS-re és Androidra már elérhetők ezek a “touch-first” alkalmazások.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A Windows 10-es változat talán épp, hogy nem érkezik túl későn, de így is nagy kérdés, hogy ez az Office ma – és főleg év végén – nyom-e majd annyit a latban, amennyi számottevően tudja befolyásolni a windowsos telefonok és tabletek népszerűségét, piaci részesedésének dinamikáját. Az biztos, hogy a kezelőfelület sallangmentes és jól átgondolt, az átlag otthoni felhasználók által igénylet funkciók pedig megvannak. Akinek nincs összehasonlítási alapja az iOS-es vagy androidos változatokkal, az próbálja ki az online Wordöt, Excelt vagy PowerPointot – az új appok tudása nagyjából azzal egyenértékű, csak érintőképernyőre optimalizált felülettel. A nyomtatás még hiányzik, de az az iOS-es Office-ba is csak utólag került bele, a Windows 10-es verzióval pedig még bőven van ideje dolgozni a Microsoftnak.
Nincsenek rá szavak
Ahogy korábban, a Windows RT “siratója” és a 8 hüvelykes választóvonal kapcsán már írtunk róla röviden, komoly aknamező van gyárilag integrálva a Microsoft Windows 10-es kommunikációs koncepciójába. Azaz hiába lesz minden eszközön Windows 10 a következő operációs rendszer neve, Windows 10 és Windows 10 bizony lényeges különbségek vannak. Olyanok, amik miatt a Microsoft most, a Windows 10-es Office tesztverziójának kiadásakor is leírhatta azt, hogy "Windows 10 Technical Preview-t futtató PC-re, laptopra és tabletre már most elérhetőek az appok, Windows 10-et futtató telefonra és tabletre pedig hamarosan érkeznek". Értik, tabletre már van, de jönni is fog.
Az, hogy az Office termékcsaládon belül is jelen lesz ez a névmizéria, csak hab a tortán. Ugyanis csak a lebutított, univerzális Word, Excel és PowerPoint tartozik névben Office for Windows 10 appok közé. De lesz Windows 10-es Office is – asztali, Office 2016 néven. És persze marad a szolgáltatásként használható Office 365 is. Ha ez nem egy saját farkát kergető kutya, akkor nem tudjuk, mi az.
Fontos: a programok telepítésével gondok lehetnek. A letöltés elindul, majd a folyamat megakad, és semmi nem történik. A Microsoft tud a hibáról, dolgoznak az elhárításán.