150 megabites LTE-t rak az iPhone 6 alá a Telenor
Holnap több nyugati országban és a tengerentúlon is megkezdődik az iPhone 6 forgalmazása, melyet a termékcsalád létrejötte óta először - némi várakozást követően - mindhárom magyarországi operátor ügyfelei megvásárolhatnak majd. A készülék ráadásul annál a szolgáltatónál kapja a leggyorsabb netet, ahol eddig nem is lehetett kapni.
Holnap megkezdődik az Apple új generációs iPhone-jainak, az iPhone 6-nak, illetve az iPhone 6 Plus-nak az értékesítése az első körös országokban. Az már biztos, hogy Magyarország a második körben sem kap a hivatalos csatornán a készülékekből, egyre több jel utal azonban arra, hogy az iPhone 6-tal véget ér egy korszak, mely a Telekom és a Vodafone-ügyfelek kiváltságává tette a teljes szolgáltatói értékesítési háttérrel megtámogatott iPhone-vásárlást.
A HWSW több egybehangzó, nem hivatalos forrástól is úgy értesült, hogy az új iPhone-ok a Telenor Magyarország választékában is kaphatók lesznek - már nem csak a pult alól, hanem a választék szerves részeként elérhetővé válnak az Apple telefonjai a szaküzletekben és az interneten keresztül rendelve is. A szolgáltató vélhetően két versenytársához hasonlóan egyedi, az iPhone-okhoz igazított tarifacsomagokat is bejelent majd az új készülékek rajtjakor - ezek várhatóan egy szempontból mindenképpen felülmúlják majd a versenytársak ajánlatait.
Forrás: Telenor
Ez a paraméter alighanem a készülékkel elérhető mobilnet-hálózat sávszélessége lesz, a Telenor LTE-hhálózata ugyanis a jelenlegi frekvenciaallokációval elméletileg akár másodpercenként 150 megabites letöltési sávszélességet is támogat, márpedig az új iPhone-okban olyan (Cat4-es) modem található, mely ki is tudja használni ezt a sebességet. A Telenornak egyébként jelenleg is vannak olyan díjcsomagjai, melyekkel teljesen kihajtható az LTE-hálózat nyújtotta villámgyors letöltési tempó, illetve kapható több, Cat4-es modemmel ellátott készülék a szolgáltatónál (pl. LG G3 vagy Samsung Galaxy S5).
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A kék propelleres szolgáltatónak szüksége is van rá, hogy valamivel meg tudja különböztetni saját iPhone-ajánlatát a versenytársakétól, mivel az ár tekintetében vélhetően kevés mozgástere lesz. Emellett a cégnek szembe kell néznie azzal a jelenséggel is, hogy az iPhone-felhasználók nagy részét már évekkel ezelőtt magához láncolta a Telekom, ennek a levét pedig már a Vodafone is megitta, mely ezért jóval kevesebb prémium ügyfelet tudott lefölözni magának, hiába kezdett el iPhone-t forgalmazni négy éve. A piros szolgáltatót kifejezetten nehéz helyzetbe hozhatja most, hogy két versenytársával ellentétben egyáltalán nincs LTE-lefedettsége (ugyanakkor az UMTS900-as hálózatnak köszönhetően az országos 3G-s lefedettség messze felülmúlja a versenytársakét).
A Telenor a hálózati paraméterek (köztük az LTE-elérés) beállításához külön segédletet mutat saját weboldalán, melyen a tegnap megjelent iOS8-as verzióhoz (az iPhone 6 alapesetben ezzel érkezik) is található már útmutató.