A Microsoft felhősíti az SAP alkalmazásait
Mai közös közleményében a Microsoft és az SAP meghosszabbította majdnem 20 éve kötött stratégiai együttműködési megállapodását. A két cég számos olyan területen dolgozik együtt, ahol korábban is megtették, de lista új elemekkel is bővül.
Az SAP és a Microsoft felhős törekvéseibe is jól illik az a megállapodást, amit a cégek most jelentettek be. Az SAP számára szükséges, hogy magát felhős cégként tudja eladni, a Microsoftnak pedig jól jönnek a nagyvállalati felhőfelhasználók. Mindkét vállalat jól járhat azzal, ha az SAP üzleti alkalmazásai elérhetők lesznek az Azure-ön. A mai bejelentés szerint a második naptári negyedév során elérhető lesz a Microsoft felhőjében az SAP Business Suite, az SAP Business All-In-One, az SAP Mobile Platform, az SAP Adaptive Server Enterprise (SAP ASE), valamint az SAP HANA fejlesztői verziója.
A felhasználók a meglevő telepítéseiket is átvihetik a Microsoft felhőjébe, de teljesen új telepítéseket is létrehozhatnak, az SAP megoldások ugyanis bekerülnek egy SAP Cloud Appliance Library nevű katalógusba, ahonnan pár kattintással komplex konfigurációk is létrehozhatók is indíthatók. Az Azure felhőn futó szoftvereket alkalmazások oldaláról továbbra is az SAP támogatja, az infrastruktúrával kapcsolatos kérdéseket pedig a Microsoft kezeli, persze a két cég azt ígéri, a support mérnökök és a fejlesztők együtt fognak dolgozni, hogy a közösen kiszolgált ügyfelek csak szivárványokat és csillámpónikat lássanak, hibaüzenetet lehetőleg egyet se.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A mostani bejelentésben az SAP és a Microsoft arra is kitért, hogy elkészült és "general availiability", vagyis mindenki számára elérhető, "éles" állapotba került az SAP Gateway for Microsoft új verziója, valamint a Power BI connectivity to SAP BusinessObjects. Előbbi az SAP rendszereket kapcsolja össze az Office 365-tel, így a Microsoft irodai alkalmazásaiból közvetlen elérhetők az SAP-ban tárolt adatok. Utóbbi pedig a felvásárlás révén az SAP birtokába jutott üzleti elemző szoftvert kapcsolja össze a Microsoft PowerBI-jal, amely egy önkiszolgáló analitikai és adatvizualizációs eszköz. A konnektor révén a PowerBI a BusinessObjectsből származó adatokkal is dolgozhat.
A két cég emellett a mobil üzleti alkalmazások terén is együttműködik, az SAP az iparágspecifikus (pl. kiskereskedelemi, banki) mobil appjait modern Windows és Windows Phone 8.1 kompatibilissé teszi, illetve az SAP Mobile Platform SDK-kat is felkészíti a Microsoft mobil platformjainak támogatására. Ez a bejelentés mutat a legtávolabb egyelőre, a cégek 2014 végére csak egy előzetest ígérnek, a végleges termékek valamikor 2015-ben rajtolhatnak el.