Drágább lesz a korlátlanság a Telekomnál
Júniustól átfogó, szinte a teljes lakossági mobilszolgáltatás-portfóliót érintő áremelést hajt végre a Magyar Telekom, emellett drágábbak lesznek bizonyos tévés díjcsomagok is. A cég igyekszik a jól fizető ügyfeleknek kedvezni, így aki mindig időben fizeti a számláit, bizonyos díjcsomagoknál megúszhatja az emelést.
Június 1-től megemeli egyes lakossági mobilszolgáltatásainak árát a Magyar Telekom, valamint ettől az időponttól kezdődően néhány televíziós díjcsomag-opció havi díját is módosítja a cég - derül ki a szolgáltató közleményeiből. Az új kondíciók elsősorban a korlátlan beszélgetést és SMS-eket biztosító Next díjcsomagokra érvényesek, de az előfizetők megúszhatják, hogy többet kelljen fizetniük, ehhez azonban rendezett számlatörténet és elektronikus számlafizetés kell.
Tekernek a potméteren
A most kiadott tájékoztatóból így többek közt kiderül, hogy a Next S, M, L és XL díjcsomagok, valamint ezek társkártyás változatai egységesen havi bruttó 600 forinttal kerülnek majd többe júniustól. A cég a korábbi közlemények értelmében csak idén áprilisig biztosította volna a fenti díjcsomagok elérhetőségét, de immár biztos, hogy a tavaly év végén bevezetett flatrate tarifákkal hosszabb távon is számol a társaság.
Júniustól drágább lehet a személyes ügyintézés
A szolgáltató az áremelés alól ugyanakkor kibúvót kínál azoknak az ügyfeleknek, akik rendszeresen és időben fizetik a számláikat, így az az előfizető, amelyik júniustól igénybe veszi az "e-Pack" szolgáltatást, a régi árat fizetheti. Az e-Pack feltétele többek közt az elektronikus számlakiegyenlítés (gyakorlatilag minden fizetési mód ide tartozik, kivéve a sárga csekket és az ügyfélszolgálati pontokon történő fizetést), emellett fontos kritérium, hogy a számlán feltüntetett fizetési határidőre az összegnek már a Telekom bankszámláján kell lennie. A legnagyobb hazai távközlési cég ismerős receptet vett ezzel elő, hiszen mind a Telenor, mind a Vodafone előrukkolt már ugyanezzel a konstrukcióval korábban, ráadásul a Vodafone éppúgy e-Packnek nevezi a "szolgáltatást", mint a Telekom.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az e-Pack ugyanakkor nincs hatással más lakossági tarifák áremelkedésére, így a Mozaik XS, S és M, az Eco Mix, XS és S, a Fun Aranytárskártya, a Like és a Kaméleon díjcsomagok havidíjai eltérő mértékben emelkednek júniustól. Szintúgy változik a Relax és MédiaMánia díjcsomagok havi díja, valamint néhány mobilnetes konstrukció költsége. A Domino csomagok többségénél a percdíj változik kis mértékben, illetve drágábbak lesznek a dominós mobilnet-csomagok, emellett minden mobilszolgáltatást érintően emelkednek egyes ügyfélszolgálati eseménydíjak. A februárban bevezetett Move tarifák ára nem változik.
Drágább lesz a mese és a pornó is
A Magyar Telekom a mobil mellett egyes tévés minicsomagjainak az árát is megemeli, így drágább lesz többek közt a Globe, Kids, Movie, Night Life, Pulse és Speak csomagok ára. A szolgáltató közleménye szerint az árváltozás kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatnak minősül, vagyis mindkét szerződött fél tevőleges magatartása szükséges az elfogadáshoz. Ugyanakkor az előfizető automatikusan elfogadja az új feltételeket, ha az értesítés kézhez vételét követő 15 napon belül nem nyilatkozik, és a szolgáltató az Eht. 144. § pontjának megfelelően tett eleget értesítési kötelezettségének.
A Magyar Telekom a részletes árváltozási listát április 30-án teszi közzé honlapján, valamint ügyfélszolgálatain, a változásokról ezen felül a számlalevélben is értesíti előfizetőit.