:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. január 21. 08:13

Mit adott az idei CES a 3D nyomtatásnak?

A 3D nyomtatás egyre népszerűbbé, ezzel párhuzamosan pedig egyre könnyebben elérhetővé válik, így nem csoda, hogy a 2014-es CES-en is kiemelt hangsúlyt kapott. A kiállításon a profi készülékektől az olcsó asztali darabokon át egészen a szokatlan megoldásokig számos eszközt bemutattak.

Az idei CES egyik legnagyobb slágerét kétségtelenül a 3D nyomtatók jelentették, amelyek egyre inkább közelítenek a megfizethető kategóriához. A terület veteránjai - ha a 3D nyomtatásnál egyáltalán beszélhetünk ilyenről - mind jelen voltak a kiállításon, de számos új versenyző is felbukkant.

Nagyobb és pontosabb is az új Replicator

A kiállításon természetesen a hobbi-3D nyomtatás talán legnagyobb nevének számító MakerBot is képviseltette magát, és több új készüléket is bemutatott. A vállalat többek között előállt zászlóshajója, a Replicator 2 utódjával, amely elhagyja a számozást,11 százalékkal nagyobb elődjénél, és már 100 mikron pontossággal képes nyomtatni. A készüléken Wi-Fi, USB és Ethernet-csatlakozási lehetőséget is találunk, továbbá egy 3,5 hüvelykes LCD kijelzőt, amelyen a mellette található tárcsával navigálhatunk. A 3D nyomtatóba egy kamera is került, így távolról is megfigyelhető, valamint meg is osztható az aktuális termék állapota, amelynek elkészítéséhez a készülék PLA műanyagot használ. A nyomtató ráadásul nem kell, hogy feltétlenül tökéletesen vízszintes felületre kerüljön, a tálca pozicionálásáról maga gondoskodik, és akár 7522 köbcentis termék is készíthető vele. A legújabb Replicator impresszív képességeinek sajnos ár látja kárát, az 2899 dollárért vásárolható meg.

A MakerBot másik újdonsága a robusztus Replicator Z18, amivel akár 305x305x457 milliméteres tárgyak is nyomtathatók. A kifejezetten nagy méretű, ipari modellek készítésére ajánlott készülék megkapta a fenti modellből látott funkciókat. A monstrum ennek megfelelően a cég legkevésbé pénztárcabarát terméke, 6499 dollárba kerül. A gyártó ugyanakkor a belépő kategóriáról sem feledkezett meg, azt a Replicator Mini képviseli, amely kisebb (100x100x125 milliméteres) méretben nyomtat, emellett viszont megkapta nagyobb testvérének több hasznos funkcióját is, mint a kamera, vagy a vízszinttartó tálca. Ennek megfelelően a Replicator Mini jóval barátságosabb áron, 1375 dollárért érhető el, noha még így is jóval kívül esik a filléres kategórián. A MakerBot ezen felül hamarosan androidos és iOS-es alkalmazást is megjelentet, amelyen követhető lesz az aktuális munkafolyamat állapota, illetve a rendelkezésre álló nyomtatóanyag szintje is.

Az olcsó készülékeket és a konyhát is célba veszi a 3D Systems

A 3D Systems ugyancsak igyekszik az egyre népszerűbb technológiát minél szélesebb rétegek számára elérhetővé tenni, így Cube 3 névre hallgató 3D nyomtatóját ígérete szerint 1000 dollár alatti áron lehet majd megvásárolni. A készülékkel nagyjából 15 centiméter átmérőjű tárgyak nyomtathatók, komoly előnye azonban, hogy egy terméken akár két színben, vagy két különböző anyagból is képes dolgozni. A nyomtató tálcája, akárcsak a MakerBot termékeinél, folyamatosan vízszintben tartja magát.

A Cube 3 érintőkijelzőről vezérelhető, és akár egyenesen okostelefonról, a készülékhez tartozó alkalmazást használva is nyomtathatunk vele. A 3D nyomtatók “táplálékául” szolgáló tekercselt műanyag huzal helyett a 3D Systems eszköze saját patronokat használ, amelyeket egyedül a vállalattól lehet megvásárolni, egyelőre ismeretlen összegért - a cég vélhetően itt próbálja visszahozni a Cube 3 egyébként alacsonyra szabott árát.

A 3D Systems emellett egy szokatlan megoldással is előállt, a ChefJet széria formájában, amely ehető termékeket nyomtat. Az eszközből a cég mindjárt két modellt is bemutatott: egy kompakt, és egy komolyabb, színes nyomtatásra is képes változatot. A készülékek cukorral nyomtatnak, amelyet először vízben oldanak fel, majd alkohollal szilárdítanak meg ismét. A végeredményt a gépek többféle ízesítéssel is képesek formába önteni, az almától a görögdinnyén át a csokoládéig. A cég szerint az eszközökkel összetett tortadíszek, és hasonló édességek készíthetők, ám aki ezt a módszert választja a nassolásra, mélyen a zsebébe kell nyúljon: a gépek ugyanis 5000 és 10000 dollárért lesznek megvásárolhatók, ami még a profi szakácsokat, éttermeket, cukrászdákat is gondolkodóba ejtheti. Ezért cserébe viszont a vállalat “Digital Cookbook” nevű szoftverét is megkapják, amivel a cég szerint azok is könnyen megtervezhetik a termékeket, akik egyébként hadilábon állnak a 3D modellezéssel.

A kicsik árai verhetetlenek

Aki azonban igazán olcsón, jobban mondva megfizethető áron szeretne hozzájutni egy 3D nyomtatóhoz, jobb ha az apróbb versenyzőket tartja szemmel. A kis startupok készülékei bár sokszor valamivel fapadosabbak mint befutott társaik, cserébe gyakran olcsóbb, és hasonlóan megbízható megoldást jelentenek.

Ilyen a Buccaneer is, amelyet a közösségi finanszírozás indított el pályáján. Az elegáns külsejű készülék egyik legvonzóbb tulajdonsága alacsony ára, amelyet eredetileg 400 dollárra lőtt be gyártója, a szingapúri Pirate3D. Később sajnos kiderült, hogy a cég nem tudja tartani ezt az összeget, ami így az előrendeléseknél 497 dollárra kúszott fel, ez ugyanakkor még mindig jóval alacsonyabb még a Cube 3 áránál is - egészen amíg a Buccaneer kiskereskedelmi forgalomba nem kerül, akkor ugyanis már várhatóan több mint az eredeti ár duplájáért, 897 dollárért lesz megvásárolható. Bár a hír hallatán valószínűleg több potenciális vásárló is úgy döntött, hogy olcsóbb alternatíva után néz, a Buccaneer összességében megállja a helyét a konkurenciával szemben. Amellett, hogy kifejezetten esztétikus, 85 mikronos felbontással képes nyomtatni, és fűtött tálcával is felszerelték.

Az XYZprinting da Vinci névre keresztelt nyomtatójának már majdnem sikerül elérnie a Pirate3D által kitűzött 400 dolláros határt, az eszköz 499 dollárért vásárolható meg. Az alacsony árért cserébe egy inkább funkcionális mintsem esztétikus dizájnt kapunk, amely 100 mikronos felbontásra képes, és akár akár 20,3 centiméter élhosszúságú kocka is nyomtatható vele. A da Vinci a Cube 3-hoz hasonlóan saját patronokkal dolgozik, amelyekben orsókra tekerve található meg az extrudálásra váró műanyag. A patronok darabonként 25 dollárba kerülnek, és egyenként 600 gramm anyagot tartalmaznak. Ez a megoldás valamivel drágább mint ha külön vásárolnánk egy 1 kilogrammos tekercset, mint ahogy több más nyomtatónál tehetjük - a készítők valószínűleg akárcsak a 3D Systems, így próbálják kompenzálni a készülék alacsony árát.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A CES 3D nyomtatói közül mindenképp kiemelkedett a ChocaByte nevű készülék, ami külsőre leginkább egy konyhai turmix- vagy aprítógépre emlékeztet. Ez nem véletlen, a nyomtatóból kikerülő termékek ugyanis ehetők: ahogy az nevéből is sejthető, a gép csokoládéval dolgozik. Az elkészült termékek nagyjából 5x5x2,5 centiméter méretűek lehetnek legfeljebb és 10 perc alatt készülnek el. A nyomtatóhoz 2,5 dollárért vásárolhatók csokoládépatronok, amelyeket azonban nyomtatás előtt külön kell felmelegíteni, például mikrohullámú sütőben. Noha nem beszélhetünk olyan minőségről mint a ChefJet széria esetében, a plusz munkáért cserébe az árat is sikerült alacsonyan tartani, a ChocaByte ugyanis mindössze 99 dollárba kerül.

3D nyomtatás helyett 3D rajz

A szintén a Kickstarterről indult 3Doodler készítői egész más oldalról közelítették meg a koncepciót: egy tollat hoztak létre, amellyel a levegőbe rajzolhatók három dimenziós tárgyak. Ezzel búcsút is inthetünk a sokaknak idegen modellezőszoftvereknek: az eszköz úgy használható, mint egy egyszerű ceruza, csak éppen három dimenzióban - ennek természetesen a pontosság látja kárát, de a készüléket nem is a legprecízebb munkára tervezték. A 3Doodler először Nagy-Britanniában lesz elérhető, kifejezetten barátságos, 99 fontos áron.

A technológia rohamos terjedését az is jelzi, hogy legutóbbi frissítésében már az Adobe is hozzáadta a 3D nyomtatás támogatását a Photoshop Creative Cloudhoz, így már a népszerű grafikai szoftverből is lehetőség nyílik 3D-s fizikai formába önteni az elképzeléseket. A Photoshop CC szoftverbe ezentúl 3D szkennerrel vagy modellezőprogrammal készült, netán az internetről letöltött három dimenziós modellek is importálhatók, majd kinyomtathatók. A program ráadásul több automatizált funkcióval is kiegészül, amelyekkel javíthatók a modellek esetleges felszíni hibái. A program számos elterjedt 3D nyomtatóval, köztük a MakerBot Replicatorral is képes együtt dolgozni, valamint ötféle 3D fájlformátumot támogat, ezek az OBJ, STL, 3DS, Collada és a KMZ.

Egyre több vállalat kezd tehát megbarátkozni a 3D nyomtatás beszivárgásának gondolatával a mindennapokba közben pedig a készülékek ára is folyamatosan csökken. Bár ezt néhány gyártó a fentebb látott patronos megoldással próbálja kompenzálni, mára ott tartunk, hogy egy jó minőségű 3D nyomtatóhoz egy okostelefon vagy tablet áráért juthatunk hozzá, ez az összeg pedig a jövőben várhatóan tovább csökken majd.

a címlapról