:

Szerző: Hlács Ferenc

2013. december 6. 13:21

Letölthetők a Gmailben és a Google Naptárban tárolt adatok

A Gmailt és a Naptárat is felvette a Google a Takeouts szolgáltatásának listájára, így már teljes levelezés és a naptárak is letölthetők, és importálhatók is más szolgáltatásokba. A Google Naptár adatai már most menthetők, a Gmail esetében pedig a következő hónap során válik elérhetővé a funkció.

Végre magunk is archiválhatjuk Gmail levelezésünket és a Google Naptárban elmentett naptárakat. A vállalat ugyanis új funkcióval egészítette ki fenti szolgáltatásait, így tizenhárom további termékében tárolt információkhoz hasonlóan immár a teljes levelezés és a naptáradatok is letölthetők. Az új opció segítségével az adatok helyi tárolására, és adott esetben azok importálására is lehetőség nyílik más szolgáltatásokba, mint a például a Microsoft Outlook vagy az iCal. A letöltésnél továbbá megadható, hogy a teljes adatállományt, vagy csak bizonyos naptárakat, illetve az adott címkével megjelölt leveleket mentsük le. A végeredményt aztán egy MBOX formátumú fájlban kapjuk meg.

Az új lehetőség a Google Takeout szolgáltatás része, amellyel személyre szabott archívum készíthető a vállalat termékeiben tárolt információkról. A Takeoutot 2011-ben hozta létre a vállalat Data Liberation Front nevű részlege, és kezdetben a hajdani Google Buzz, Contacts, Google Profile, Google Streams és a Picasa tartalmát tölthettük le vele. A szolgáltatás azóta több új termékkel is kiegészült, mint a YouTube, a Hangouts vagy a Drive, a Gmail és a Naptár hozzáadásával pedig már összesen 15 helyről menthető le a korábbi online tevékenység.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A Takeout felületére Naptár már felkerült, a Gmail azonban egyelőre nem található meg az oldalon felsorolt lehetőségek között, de a Google szerint a következő hónap folyamán mindenkinél megjelenik. A Google nem siette el a lépést - vélhetően a felhasználók többsége jobban örült volna, ha a levelezés letöltésének lehetősége megelőzi a Picasában tárolt adatokét, mindenesetre most már nekik sem lehet okuk panaszra.

A vállalat szerverein tárolt személyes információkhoz való hozzáférés azonban most sem mondható kifogástalannak, a Takeoutban ugyanis még mindig nem találjuk meg a keresési előzményeket, vagy a lekattintott hirdetéseket tartalmazó adatokat. Előbbiek ugyanakkor a The Register szerint meglehetősen kacifántos módszerrel bár, de hozzáférhetők: azokat a Google Web History bekapcsolását követően lehet ezresével kinyerni egy RSS-olvasó segítségével, a nagy mennyiségű adatot pedig a felhasználóknak kell emészthető formába öntetni. Érthető módon nem sokan állnak neki ezzel a módszerrel kibányászni előzményeiket - a Google-nek pedig jó oka van rá, hogy ne könnyítse meg felhasználói dolgát, hiszen a viselkedésükre vonatkozó információk alapján építi fel algoritmusait, így azok rendkívül értékesek számára.

a címlapról