:

Szerző: Dojcsák Dániel

2013. július 26. 11:26

Zuckerberg nem aggódik a kudarcok miatt

Az elmúlt fél évben a Facebook két fontosnak látszó fejlesztéssel is előrukkolt, de látszólag egyikkel sem sikerült érdemben előremozdítani a szolgáltatást. A Home és a Graph Search hónapok óta elérhető sok millió felhasználónak, mégsem vált népszerűvé, még azok sem használják ezeket, akiknek régóta elérhető.

Mindenki vet két pillantást az új képességekre, majd unottan továbbáll és az eddig megszokott módon használja tovább a közösségi oldalt hírek olvasására, barátokkal való kommunikálásra és unaloműzésre. Mark Zuckerberg azonban nem látja ilyen borúsan a helyzetet, szerinte egyszerűen csak arról van szó, hogy a két említett dolog túlzottan újszerű a felhasználóknak.

Zuckerberg szerdán a részvényeseknek szóló tájékoztató keretében beszélt arról, hogy mit remél az androidos szoftvercsomagtól, a Home-tól, illetve a kontextuális keresőalgoritmustól a Graph Search-től. Az alapító szerint a két funkciónak több évre van szüksége ahhoz, hogy felfusson, ezek nem egyszerű bevezetések, hanem hosszan megtérülő befektetések. Zuckerberg szerint a Home és a Graph Search egy magvetés. Mindkét funkció egy teljesen új felhasználói élethelyzetet teremt, az eddigiektől eltérő termékkategóriák. A Facebook számára az érték ott van bennük, hogy a jelenlegi ökoszisztémához képest további lábak kialakítását készítik elő. A szakmai közönség viszont általában azt várja el minden bejelentéstől, hogy a meglévő rendszert mélyítsék az újdonságok, vagyis nem biztos, hogy a megfelelő mércével mérik a Home-ot és a Graph Search-öt.

Piacfejlesztés

A Facebook az újszerű keresőjét még januárban jelentette be és kezdte el nagyon korlátozott körben teríteni, de szélesebb tömegeknek csak most július elején vált elérhetővé. Jelenleg mindenki, aki amerikai angolra állítja a Facebook nyelvét, az megkapja néhány napon belül. A Home szintén nem mindenki számára érhető el, körülbelül tucatnyi modell van, amire hivatalosan telepíthető az Android-bőr, de a Play Store statisztikái szerint a legtöbben kipróbálták és azonnal uninstallálták az Androidot átmázoló programot.

Zuckerberg viszont úgy látja, hogy ezek kísérletek, amiknek hosszú távú eredménye az lesz, hogy több környi fejlesztés, iteráció után piacvezető termékek nőnek ki a most még esetlennek látszó megoldásokból. A pozíciók mindenesetre megvannak, hiszen 1,15 milliárd aktív felhasználó várakozik arra, hogy az évtized második felének őrületeit, divatjait elkaphassa. Ha a Home és a Graph Search meg is bukik, a cég rengeteget képes tanulni ezekből. A Google esetében is látszik, hogy a Buzz és a Wave után a Google+ “internet szövete” elv mennyivel kiforrottabb már.

Beindult a mobilos reklám

A pénzügyi jelentés alapján nem kell azonban szégyenkeznie a Facebooknak, sőt, meglepően jó eredményekről tud beszámolni az idei második negyedévben. A növekedést főleg a rég áhított mobilos szegmens beindulása húzta. A Facebook mobilpiaci szereplése döcögősen indult, annak ellenére, hogy rengeteg felhasználót ér el és azok rengeteg időt töltenek az alkalmazásban, az előző években ezt a Facebook nem volt képes hatékonyan monetizálni. A magyarázat szerint ennek oka az volt, hogy iszonyatosan gyorsan növekedett a cég, illetve gyorsan fejlődött a mobilos felület is és a kapkodós ritmus miatt következetlenségek alakultak ki, időre volt szükség, mire lecsillapodtak a körülmények a szolgáltatásban.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Egy évvel ezelőtt a Facebooknak még nem volt erős jelentléte a mobilos hirdetési piacon, többek közt ennek lett az eredménye, hogy a tőzsdei bevezetés után lejtőre került az árfolyam. A legutóbbi negyedévben viszont már a hirdetésből származó bevételek 41 százaléka a mobil felületről jött, ami a befektetők hangulatát is pozitívan befolyásolta. A szerdai jelentés után másnap a Facebook árfolyama 30 százalékot emelkedett. A perspektívák pedig a következő időszakra is kiválóak, ez tovább emelheti a befektetői hangulatot.

Ha a Facebook valóban ráérez a mobilos hirdetés ízére és képes lesz hatékonyan kiszolgálni a hirdetői akaratot, akkor végre kiaknázhatja a világ egyik legnagyobb egybefüggő felhasználói tömbjét. Eközben az Egyesült Államokban a mobilos hirdetési költés is növekszik, csak az idei évben 75 százalékos növekedést várnak az eMarketer elemzői, amivel már 7,7 milliárd dolláros lesz ez a szegmens. A teljes amerikai online költés 41,9 milliárd dollár, már ehhez viszonyítva is jelentős tényező a mobil.

a címlapról