Sharing economy: divat, vagy működő új üzleti modell?

A közösségi lét már nem csak a virtuális térben valósul meg, a megosztás nem csak vicces képekre, weboldalakra vonatkozik, hanem bármire a gazdaságban. A londoni LeWeb 2013 konferencián a központi téma idén a „sharing economy”, vagyis a megosztáson alapuló, közösségi gazdaság. Ez egy új mozgalom, ami egyre több iparágban egyre több példával bővül. A megosztáson alapuló modell vezérgondolata, hogy egyre kevésbé van jelentősége a tulajdonlásnak és egyre inkább előtérbe kerül az elérés, ami számtalan helyen hatékonyságot, jobb fenntarthatóságot hoz. Igaz olyan üzleti modellek révén, amik szembemennek a ma általánosakkal.

A londoni konferencia kitűnő érzékkel gyűjtötte össze azokat a startupokat, szolgáltatókat és velük együtt a modern gondolkodókat, akiknek mondandója nyomán riadót kellene fújnia a mai nagyvállalatoknak, márkáknak, hirdetőknek. A fogyasztói társadalom évszázados trendje fordulhatna teljesen visszájára, a követhető minták legalábbis megvannak hozzá virtuális termékek és szolgáltatások esetén. Az amerikai lakosság több mint fele bérelt, kölcsönzött vagy osztott meg másokkal termékeket az elmúlt egy évben, és több mint 83 százalék azok aránya, akik hajlandóak rá. Sokakban az igény régóta megjelent arra, hogy a webes élményekhez hasonló módon közösségi szervezésben használjanak tárgyakat, de egyelőre csak nagyon kevés működő példa van. Pedig a tartós használati cikkek, céleszközök egyre bonyolultabbak, egyre drágábbak, a specializálódás miatt viszont ezek a tárgyak egyre többet hevernek kikapcsolva.

Techno-hippik

A legegyszerűbb példa az autó, ami a XX. századi élet elengedhetetlen tartozékává vált, alapvető szükségletként tekintenek sokan egy saját jármű tulajdonlására, pedig a legtöbb autó az idő legalább 95 százalékában garázsban vagy parkolóhelyen pihen. Azon túl, hogy az eszköz drága, az avulás költsége magas, a tárolás is rengeteg pénzbe kerül a tulajdonosnak és az azt befogadó társadalomnak is. A 70-80-as években a hippikben megjelent az autós utazás igénye tulajdonlás nélkül, de üzleti modell nélkül ez csak odáig jutott, hogy a tulajdonos számára ugyanúgy sokba került a jármű, de néhányan ingyen rákapaszkodtak az eltartókra. Ma viszont több olyan startup nőtt fel, ami korrektnek tűnő megoldást kínál. A BlaBlaCar hasonlóan a magyar Zivihez, fizető utastársak szervezésével foglalkozik, míg a ZipCar egyenesen közösségi autóbérlést valósít meg.

A megosztható javak között lehet még említeni a lakásokat, szálláshelyeket is, amire az AirBnB kiváló példa, de ugyanígy közösségi alapokra helyezhető a tartalomszolgáltatás, a szakmunka-közvetítés, oktatás, szolgáltatás, gyártás, pénzügyek és sok más is. A megosztásra épülő gazdaság kiváltó okai egyszerűek: recessziós időszakokat élünk, az emberiség egyre nagyobb része lakik városokban, egyre kevesebb tere van egy személynek. Felmérések szerint hosszú távon ugyan a globális GDP növekszik, de ez nem jelenti azt, hogy az emberek jókedve, elégedettsége is nőne, sőt, csökken. Egy mondás szerint, a dolgok, amiket elfogyasztunk, lassan elfogyasztanak mindent.

A konferencián több előadásból visszaköszönt a reklámellenesség, a marketingellenesség és a központosított döntéshozatallal rendelkező nagyvállalatokkal kapcsolatos ellenérzések. A modern fogyasztó tartós termékeket szeretne, fontosnak tartja a bolygó megóvását, a környezettudatosságot. Mondhatni ez egyfajta XXI. századi hippi felfogás, de egy nagyon fontos töréspont alakult ki máris az évtizedek óta alapvető gondolkodás és az új között: Míg eddig a tulajdonlás volt minden folyamat célja, addig ma az emberek egy része megelégszik a hozzáféréssel is.

Korszakváltás

A jelszó a közös fogyasztás, aminek alapja a tömeg, a kihasználatlan kapacitás, a közösségben való hit és az idegenek iránti bizalom. A webes szolgáltatókon belül ilyen bizalomsegítő rendszerek már működnek, eBayen, Vaterán, de akár a Facebook vagy YouTube kommentrendszerében van a felhasználó korábbi előzményeire reflektáló értékelési rendszer. Egy ideálisnak vélt közösségi kereskedelemben is felválthatná a márkaértéket egy bizalomindex - ha töltöttem le számokat az iTunes-ból, vettem ki szobát, blogoltam, képeket töltöttem fel, checkineltem, vásároltam, akkor látható, hogy milyen ember vagyok, érdemes-e tőlem vásárolni, vagy nekem eladni.

Az ipari társadalom vállalatai is ilyen bizalmat építenek ki a fogyasztóban a marketingkommunikáción keresztül, de a nagyra nőtt entitások eredménye, hogy a termelést, tudást, tőkét és a hatalmat koncentrálják. A sharing economy filozófia célja pedig éppen ennek a koncentrációnak a szétrobbantása, amihez a nyugati világ startup-kultúrája, az angol nyelvű multi-kulturális társadalom és a vállalkozó kedvű fiatalok tömege ideális táptalaj.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A webes logikák mentén könnyű bármilyen nem technológiai üzletnél összekötni a “van valamim” és a “kell valami” pontokat az emberek között. Az autó és az ingatlan kézenfekvő példa, de minden olyan területet fenyegeti az új üzleti modell, ahol a termék vagy szolgáltatás drága, viszont nem használjuk folyamatosan, így megéri megosztani azt másokkal. Amennyiben az emberek valóban elkezdik adni-venni egymás közt az autóhasználat jogát, akkor a parkolás tényleg nem lesz probléma, a forgalom is optimálisabb lehet, de vajon az autógyárak meglévő üzleti modellje hogy reagál erre?

A "webkettő" után

A mostani gazdaság ugyan tele van igazságtalannak tűnő akadályokkal, de jobban megnézve a “sharing economy” elvei sem különböznek sokban a mostanitól, hiszen ugyanúgy egy szűk réteghez kerül a haszon, ugyanúgy egy szűk réteg kezeli az adatokat és rendelkezik a kontrollal, pusztán annyi történik, hogy a jelenlegi fogyasztási szokásokat valamivel hatékonyabbak váltják le. A friss stratupok a közösségi érzés rózsaszín masszájába csomagolják a nyugati középosztály kényszerű vágyát az újdonságok iránt.

A megosztásra alapuló gazdaság számos veszélyt rejt magában és nem csak azt, hogy prostituáltak és drogosok költöznek be az Airbnb-n kiadott lakásba vagy valaki továbbadja a ZipCar autóját a jogosítvány nélküli haverjainak, akik összetörik az autót. A hotelipar nem véletlenül alakított ki biztonsági szabályokat és nem véletlenül váltak professzionálissá ezek a szolgáltatások.

A sharing economy gondolatisága egyáltalán nem új, de a történelemben ezek a kezdeményezések sosem tartottak sokáig, ugyanis nem képesek önmagukat fenntartani. Az értékek megosztása demotiváló hatású annak, aki többet ad bele, mint amennyit kivesz. A megosztás ráadásul sosem a szükséges dolgokra épül, hanem a feleslegesre, a legtöbb esetben a megosztás a gazdagok vagy legalábbis a középosztály játéka - egy olyan játék, amire a fiatal startupok kultuszt építenek, amihez az elmúlt évek technológiai fejlődése tökéletesen asszisztál. A webes univerzalitás, a cloud, a big data, az okoseszközök és a mobilinternet mind kiváló eszközök ahhoz, hogy egy frissen gondolkodó vállalat támadást intézzen a megszilárdult üzleti modellek ellen.

A sharing economy főként az Egyesült Államokban felkapott téma, ott most van az erős felfutás fázisában, mindenki csodájára jár, könnyű a felhasználókat, ügyfeleket, vásárlókat elkápráztatni, de érdemes felkészülni a kiábrándulás időszakára is, amikor a résztvevők szembesülnek a valóság kellemetlen részleteivel. Bizonyára tanul valamit a társadalom ebből a divatból is, de rizikós lenne azt gondolni, hogy holnaptól a magántulajdon értékét sutba dobva a világ 180 fokos fordulatot vesz és egy szuperhatékony módon kezd el működni. Nagyon helyes tendencia, hogy manapság a vállalkozási kedv (legalábbis Nyugat-Európában, az USA-ban és Dél-Amerikában) minden korábbinál nagyobb, de az igazi üzletek nem lájkokból és megosztásokból lesznek.